A védelmi tanács ülése után beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter. Elmondta, hogy az ukránok robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetéket, majd a Barátság kőolajvezeték elzárásával megszüntették
int ismert, a Digitális Polgári Körök tagjai másodszor is kiléptek az online térből, hogy személyesen találkozzanak egy nagyszabású eseményen. Az Olimpiai Sportparkban gyűltek össze, ahol
Sem hétfőn, sem kedden nem hallhatták a rádióhallgatók Bochkor Gábort a Retro Rádió reggeli műsorában, ugyanis a műsorvezető vasárnap délután óta rosszullétekkel és fájdalmakkal küzd.
Azariah-val az élen összefogtak a legismertebb influenszerek, hogy tüntessenek “az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében”. Elegünk van.
Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Mindenki Magyarországa Mozgalom Alkotmány utcai irodájában kedden – tudta meg a Magyar Hang. Szalma Botond, a
A kórház parkolója csöndes volt, amikor Emma és én megérkeztünk. Az első kemoterápiás kezelésére indultunk, és minden egyes lépés nehezebb volt, mint az előző. Emma,