Korán elváltam, és ennek sok oka volt, még azon is csodálkozom, hogyan bírtam ki az egészet ilyen sokáig. Az első férjemmel 5 évig éltem együtt, két gyerek született, de nem volt igazi életünk.
A férjemet egyáltalán nem érdekelte a család, csak magával és az igényeivel volt elfoglalva. Pénzt nem hozott haza, mindent egyedül húztam, aztán rájöttem, hogy nem érdemes megmenteni a családot, mert tényleg nem volt család. Összeszedtem a gyerekeimet és a holmimat, és szinte a semmibe hagytam a férjemet.
Nem tudtam, mi vár rám ezután, de azt tudtam, hogy nem akarok így tovább élni. Bérlakásba költöztünk. Sokat dolgoztam, hogy eltartsam magunkat. A férjem persze nem segített nekünk, és nem érdekelte az életünk.
Egyszer találkoztam egy másik férfival, ahogy mondani szokták, félszavakból megértettük egymást, és úgy tűnt, hogy ez a sors, a jutalom a sokéves várakozásért. Andrew csak egy évvel volt idősebb nálam, jó állása és lakása volt, és 37 éves koráig egyszer sem volt házas.
Elkezdtünk randizni, néhány hónap múlva Andrew megkérte a kezem, és még a családjának is bemutatott, és akkor kezdődött. Egyáltalán nem szerettek engem. András nővére semmiképpen sem akart elfogadni engem választottjának, mert elvált volt!
És egy elvált ember a nővér szerint valami szégyenletes dolog, és nem akartak ilyen embereket a jó családjukban. Amikor elmentünk meglátogatni Andrew édesanyját, a nővér világossá tette, hogy a férfiak nem hagyják el a jó feleségeket, és a család megőrzése mindig a nő kezében van, és ha én elvált vagyok, akkor csak magamat okolhatom.
Hiába magyarázott neki bármit is, mert ő maga 15 éve boldog házasságban élt, és kategorikusan nem fogadta el a válást. Azzal folytatta, hogy a bátyja jobb sorsot érdemelne – saját gyerekeket, nem pedig azt, hogy valaki másét nevelje fel.
A legszomorúbb az volt, hogy András hallgatott, és figyelmesen hallgatta a nővérét. A beszélgetés végén azt mondta, hogy szét kellene válnunk, mert Andrew családja ellenzi a házasságunkat.
Másnap felhívott a munkahelyemen, és valamiféle szónoklatot intézett ellenem a főnökömhöz. Szerencsére az iskola igazgatónője, ahol dolgoztam, szintén elvált volt, és határozott választ adott a férje húgának.
A kapcsolatunk Andrew-val egyre rosszabb lett. A nővéremnek végül sikerült tönkretennie a kapcsolatunkat. Mindketten külön utakon jártunk – elváltunk. De nemrég ennek a szép nővérnek a férje találkozott az első szerelmével, és egy év után elhagyta a feleségét három gyerekkel.
Nem akarok örülni más szerencsétlenségének, de talán most végre megérti, hogy nem minden olyan egyszerű az életben, mint amilyennek látszik. Sajnos néha ahhoz, hogy megértsünk egy másik embert, magunknak kell a helyében lenni.
