29 évesen mentem férjhez, és ekkor már saját lakásom volt, amit a szüleim segítettek megvenni. Jó állásom volt, még autóhitelt is felvettem. Általában úgy gondoltam, hogy készen állok a családalapításra.
A férjem, Vladimir, velem egyidős, és azonnal szikrázott köztünk a levegő. Később rájöttünk, hogy sok közös érdeklődési körünk van, mindig érdekes volt számunkra együtt tölteni az időt, ezért úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.
Az együttélés nagyon kényelmes volt, szavak nélkül megértettük egymást, és ami a szülőséget illeti, úgy döntöttünk, hogy nem halogatjuk, ezért teherbe estem. Mind a férjemmel, mind én sokszor beszéltünk arról, hogy szülők szeretnénk lenni, elképzeltük a közös családi kirándulásokat, a babával együtt töltött időt. A baba születése után azonban minden nagyon más lett.
Miután kijöttem a szülőszobából a fiammal, nem értettem a célzásait, azt hittem, viccel. Később komolyra fordult a dolog, azt mondta, hogy számára nem vagyok értékes, most a támaszán ülök, elvégre szülési szabadságon voltam. Úgy tűnt, hogy egyszerűen kicserélték.
Amikor terhes voltam, egy közeli barátnőm szült. Panaszkodott nekem a férjére, aki a szülés után csak elhúzódott tőle és a babától, nem segített semmiben. Meglepett ez a történet, és biztos voltam benne, hogy velem másképp lesz. Az igazi meglepetés az volt, hogy a férjem is hasonlóan viselkedett.
Kilenc hónapig tűrtem ezt a bánásmódot, de végül elvesztettem a türelmemet. Az állandó panaszok, hogy ő támogat engem, én pedig csak ülök otthon a gyerekkel, felháborítottak. Ekkor kezdtem el gondolkodni a váláson. A lakás az enyém volt, az autó is, és a munkám mindig is hivatalos és jól fizetett volt. Egy nap elmondtam a férjemnek és a szüleinek, hogy beadom a válókeresetet.
Azt mondtam, hogy egyszerűen nem bírom elviselni, és elmondtam nekik a durvaságát. A nővére és az anyja úgy döntöttek, hogy beszélnek vele, de ő azt mondta: “Nem tartom meg, menjen a pokolba”. Aznap visszajött hozzám és elkezdett bocsánatot kérni, azt mondta, hogy csak fáradt. Most már nem panaszkodik, és tényleg könnyebb nekem, segít a babával, de a neheztelés még mindig megmaradt.
A válás gondolatát egyelőre félretettem, mert szeretném, ha a gyerek teljes családban nőne fel. A barátnőmnél egyébként a férjével is javult a kapcsolat. A lánya már kicsit nagyobb, és a férje állandóan játszik vele. Talán velem is így lesz.
