Tíz évvel ezelőtt meghalt a férjem, és egyedül maradtam két gyermekkel. És még mindig a férjem anyját örököltem – az anyósomat.
Most, hogy már évek óta (és ő 84 éves), azt akarja, hogy adjam el a lakásomat, adjam oda neki a pénzt, és aztán költözzön a lányához.Furcsa? Igen. De egyszerre csak egy lépést. A férjem nehéz ember volt, a rendőrségen dolgozott, nem volt mindig könnyű vele.
De nem keresett különösebben sokat, így a családunk anyagi jóléte mindig rajtam múlott. Normális kapcsolatom volt a szüleivel. Aktívan részt vettem az életükben, kórházba vittem őket, segítettem az élelemmel. Általában nem bántam velük rosszabbul, mint a saját szüleimmel.
Nem sokkal a férjem halála előtt vettünk egy nagy, háromszobás lakást, gyönyörűen felújítottuk. A férjem szüleit pedig beköltöztettük a kétszobásunkba, ahonnan kiköltöztünk. Addig a város szélén lévő lakásukban laktak. A szüleim régi lakását eladtuk egy kis pénzért, amiért a férjem vett magának egy autót, hozzátéve némi sajátot.
De aztán egymás után előbb az apósom, majd a férjem is meghalt. Össze kellett szednem magam, összeszednem magam, megváltoztatni a további terveket és felnevelni a gyerekeket. Az anyósom a szomszédomban lakott. Hol kellett volna őt kidobni?
Továbbra is teljes egészében én fizettem a lakásával kapcsolatos összes költséget, mivel a saját pénzemből vettem a lakást, és a nevemre volt bejegyezve. Ő viszont segített nekem, amennyire csak tudott. Vigyázott a kisebbik gyerekre, sétált vele, elhozta az óvodából. El kell mondani, hogy sokat segített nekem abban az időben.
Telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek, a fővárosba költöztünk, mert itt a gyerekek jó oktatásban részesülhettek. Anyósom még mindig ugyanabban a lakásban él. Évente néhányszor meglátogatjuk, néha egy-két hónapra elvisszük hozzánk. De állandóan hiányzik neki az otthon, az ágya, és hallani sem akar semmiről. Az időseknél ez normális – hogy a lakásukban akarnak élni. Itt ez a fajta “játék” állandóan jelen van.
Ez a ‘vigyél el’, ez a ‘vigyél haza’. Rajtunk kívül van még egy lánya, aki 300 kilométerre lakik. A lánya minden évben meglátogatja őt. Idén a nagymamám 84 éves lett, egyre nehezebben él egyedül, és elkezdte mondani a szomszédoknak és a barátoknak, hogy adjam el a lakást, adjam a pénzt a lányának, és az majd vesz neki egy lakást a sajátja mellé.
Egy ilyen megoldás egyáltalán nem elégít ki. Elvégre ez az én lakásom, és vannak gyerekeim, akiknek egy nap szükségük lesz rá. Anyósomnak tudok pénzt adni, de csak annyit, hogy újra megvehesse a régi lakását. És az nagyon kevés… Semmit nem vesz érte a rokon.
Hogyan kell eljárni ebben a helyzetben – nem tudom. És nem akarom megbántani az anyósomat idős korában, mert egész végig elég barátságosan éltünk vele. Az enyémet pedig nem akarom elajándékozni, mert úgy tudom, hogy ha a férjem húga vesz anyámnak egy lakást, akkor az a lakás az övé marad. Eddig gondolkodom, de még nem találtam meg a megfelelő megoldást.
