Nem bántam a fiam korai házasságát. Victor még az egyetem alatt ment férjhez. Csak annyit mondtam neki: ne számítson a segítségemre.
A fiam hét évvel ezelőtt nősült meg. Természetesen nem voltam elragadtatva, és világosan megmondtam neki, hogy ne számítson a segítségemre. – Ha családot akarsz alapítani, légy felnőtt és független. Keressen munkát és lakást magának és a feleségének. Biztosítson jó életet a családjának” – tanácsoltam.
Én magam egy háromszobás lakásban élek, de van egy másik bérelhető lakásom is. Ezt ő maga kereste meg. Egyedül neveltem a fiamat, és közben több cég könyvelését is végeztem. Sok pénzt kerestem. Csendes nő vagyok, azonban magamnak élek. Felneveltem a gyermekemet, életem nagy részében keményen dolgoztam, most szeretnék végre magamra koncentrálni.
Egy nap felhívtak a menyem szülei. Kiderült, hogy a fiuk és a felesége egy hétre külföldre mentek nyaralni. A gyerekeket rájuk hagyták. A nagyobbik hároméves volt, a kisebbik pedig csak néhány hónapos. Megkérdezték, hogy elvihetném-e a nagyobbik unokát néhány napra hozzájuk. Természetesen nemet mondtam. Nem akartam ekkora felelősséget vállalni. Az unokáimat évente néhányszor láttam, beleértve az ünnepeket és a születésnapokat is, néhány órára. Nemhogy egy ilyen picit néhány napra magamhoz vegyek az otthonomba!
– Hát, ha nem vagy abban a helyzetben , hogy vigyázz rá, megértem. Rosszabb lenne, ha beleegyeznél, hogy elviszed a gyereket, és mégsem teszed. Nem haragszom – válaszolta a fia anyósa.
Én is így gondolom, mert miért is haragudhatna. Ők mindig is közelebb éltek a lányukhoz és a vejükhöz, mint én. Az apósom jó állást szerzett a fiamnak, segítettek nekik lakást, autót venni. Állandóan a gyerekeknél vendégeskednek. Nem telik el úgy nap, hogy ne látogatnák meg őket. Nem értem, miért bébiszitterkednek így felnőtt emberekre. Elvégre már a harmincas éveikben járnak! A legrosszabb az, hogy szerintük nekem is támogatnom kellene őket. Hogy vonjak le magamból és adjak a fiamnak, mert a fiataloknak többre van szükségük. De ez nem így van! Már a gyerekeknek kellene segíteniük minket, nem nekünk őket.
Sajnos a barátom nem ért egyet velem. –Én erre nem lennék képes. Nem tudnám kidobni a fiamat otthonról, hogy idegenekhez menjen. Még kevésbé, ha családot alapítana. Hiszen akkora lakása van! Kiderült, hogy az anyósok többet segítettek neki, mint te! – mondta nekem nemrég.
– Hadd tegyék, amit akarnak – válaszoltam neki. Nem voltam elégedett a barátom véleményével. – Majd öregkorodban visszafizetik, meglátod – fenyegetett meg. – Pech, legfeljebb egy idősek otthonába kerülök. Te magad adsz nekem tanácsot, de majd meglátjuk, hogy a gyerekeid hogyan fizetik vissza azt a sok időt és pénzt, amit rájuk fordítasz, anélkül, hogy magadra gondolnál – válaszoltam.
