Én egy informális kapcsolatból származó gyermek vagyok. Anyám még a születésem előtt szakított biológiai apámmal.
Nem voltak házasok. Akkoriban tizennyolc éves volt. Egy évvel a születésem után megismerkedett egy másik férfival, és külföldre ment vele. Én a szeretett nagymamámmal maradtam. Anya időnként küldött pénzt, telefonált. Egy nap anya visszajött. Tizenhárom éves voltam. Nem volt egyedül, a hatéves húgával jött vissza. A lakás szűkössé vált.
Nem barátkoztam a húgommal. Anyámmal sem jöttem ki jól. Anyám mindig valamilyen megjegyzést tett rám, parancsolgatott, vitatkozott velem. Én csak a nagymamámra hallgattam és szerettem – ez bosszantotta őt a legjobban. A nagymamám azt tanácsolta, hogy ne vitatkozzak anyámmal, tiszteljem őt.
Az iskola befejezése után a fővárosba mentem, felvettek az egyetemre. A diploma megszerzése után pedig visszatértem a szülővárosomba. Találtam egy lakást, és elkezdtem önállóan élni. Gyakran meglátogattam a nagymamámat, és kerültem anyámat és a nővéremet. Hamarosan megtudtam, hogy a nővérem férjhez megy, de a vőlegényének nem volt saját lakása, és a nagymamámmal kellett lakniuk.
Anyám azt mondta, hogy vegyem magamhoz a nagymamámat, hogy velem éljen. Én visszautasítottam. Este felhívott a nagymamám, és megkért, hogy menjek érte. Sietve elmentem érte.
A háztömb előtt várt rám. Kegyetlen anyám kidobta őt a saját lakásából. Természetesen befogadtam, de egy idő után eszükbe jutott egymás. A nővérem azt mondta, hogy nagyanyámnak dédunokája van, és nagyanyám nem is tudott a terhességéről. Vissza akarták kapni, ők maguk nem tudtak megbirkózni a gyerekkel. Kiderült, hogy az anya újra férjhez ment. Eszébe jutott a nagymama, mert segítségre volt szükség, és előtte egyszer sem hívta fel, nem érdeklődött az egészségi állapota felől. A nagymama mondta:
– Néha elmegyek, segítek, de nem megyek vissza oda a dolgokkal. Most segítségre van szükség, emlékeztek, ha felnő a gyerek, megint kidobnak.
