Sok éven át a külvárosban éltem egy tömbházban, távol a városközponttól. Férjemmel sok évvel ezelőtt választottuk ezt a helyet, mivel nagyra értékeltük az ottani békét és nyugalmat. Halála után azonban egyre magányosabbnak éreztem magam ott, mivel a gyerekek már régen elköltöztek, és saját családot alapítottak.
A menyem, Ewa gyakran mondta, hogy idős koromban nem volt jó megoldás a központtól olyan messze lakni, ahol nehéz gyorsan orvoshoz vagy kórházba jutni. Sürgetett, hogy gondolkozzam el azon, hogy költözzek egy lakásba Varsó központjában, közel minden fontos látnivalóhoz és jobb tömegközlekedéssel.
Először szkeptikus voltam. Szerettem a lakásomat, imádtam minden szegletét, és a férjemmel ott töltött évekre asszociáltam. De Éva nem adta fel. Azzal érvelt, hogy közelebb a városközponthoz, könnyebben elérhetem az üzleteket, a klinikákat, és ha szükségem van rá, gyorsabban kapok segítséget.
Idővel kezdtem hozzászokni a váltás gondolatához. Amint érkezett egy megfelelő ajánlat, Eve azonnal mindent megszervezett, hogy megnézhessem a stúdiót. Kicsi, de világos volt, és ami a legfontosabb, a városközpontban volt. A döntés gyorsan megszületett – úgy döntöttem, hogy elköltözöm.
A régi lakásom eladása simán ment, ami nagy meglepetés volt. Sikerült jó áron eladnom, a fennmaradó pénzből pedig a költözés és az új lakás felújításának költségeit kellett volna fedeznem. Sajnos kiderült, hogy a felújítás több pénzbe kerül, mint amire számítottam. Nemcsak a bútorokat kellett kicserélnem, hanem a konyha és a fürdőszoba csempéit is, ami jelentősen kimerítette a költségvetésemet.
Miután minden a helyére került, megkönnyebbülten gondoltam arra, hogy most legalább közelebb leszek mindenhez. Valóban, a központban élésnek megvoltak a maga előnyei. Az orvos, a gyógyszertár, a boltok – minden közel volt. A tömegközlekedés tökéletesen működött, ami nagy kényelmet jelentett.
De már négy hónapja itt élek, és nem tudok megbirkózni a nyugalom utáni vágyakozással. Lehet, hogy a belváros kényelmes, mert csak ki kell sétálnom a tömbházból, és már két bolt is van a szomszédban, de éjszaka nem tudok aludni, egész éjjel villamos és buszok járnak az ablakom alatt. A fiatalok napszaktól függetlenül gyakran részegen és kiabálva járkálnak.
És hiányzik a zöldövezet is. Régebben a lakásomon csak ki kellett sétálnom a háztömb elé, és máris ott voltak a fák és a virágok, itt viszont hosszú az út a parkig, és buszra kell szállni. Most visszatekintve azon tűnődöm, vajon jó döntés volt-e a költözés. Értékelem a kényelmet, a menyemnek jó szándékai voltak, de neheztelek rá.
Ott lehet, hogy messze voltam bevásárolni vagy gyógyszertárba menni, de a szomszédokat bármikor megkérdezhettem. Itt mindenki sietve éli az életét, találkoztam a szomszédokkal – csak diákok és egy fiatal pár. Nem akartak beszélgetni velem, mert nem volt miről beszélgetni… Azt mondják, hogy öreg fákat nem ültetünk át, és ebben sok igazság van.
