Egy hónappal ezelőtt a fiam hazahozott egy kislányt – Anya, ő az én Zosiám. Szeretjük egymást, és együtt fogunk élni.
Mint minden anya, én is boldogságot kívánok a gyermekemnek, és ha együtt akarnak élni, hát éljenek együtt, engem természetesen nem zavar – Oké, fiam. Egyelőre menj a konyhába, idd meg a teádat, én pedig összepakolom a holmidat.
– Hogy érted, hogy összepakolod a cuccaimat? – A fiamra néztem, és láttam őszinte meglepetését. Nyilvánvalóan nem értette, ezért el kellett magyaráznom neki: – Hát, én csak összepakolok, mert együtt fogtok élni.
Végül is, te is ezt akarod? – Hát, de anya… Tudod, a lakásbérlés drága, és mi nem engedhetjük meg magunknak, elvégre még diákok vagyunk, tudod.Azt gondoltuk, hogy itt lakhatnánk, használhatnád a céget – Jól hangzott, de én magam is az anyósommal éltem tíz évig, amíg a férjemmel megengedhettük magunknak a saját lakást, úgyhogy tudom, milyen az.
Azzal, hogy együtt éltünk egy lakásban, határozottan megromlott a kapcsolatom az anyósommal. Most úgy tűnik, nem zavarjuk egymást, de egy-két hónap múlva már papucsot dobálnak rám. Nem vágyom ilyen túlzásokra.Ah, Sophie, fel sem fogod, milyen pokoltól mentelek meg a döntésemmel!
– Nincs fiam. Ha elég idősnek tartod magad ahhoz, hogy a kedveseddel élj, akkor tegyél meg mindent, hogy tisztességes környezetet biztosíts számodra. Felnőttnek lenni annyit jelent, mint: munkát találni, lakást bérelni vagy venni, fizetni a számlákat és eleget tenni a kötelezettségeidnek.
Kezdetnek tehát keress munkát, és ha nem engedhetsz meg magadnak lakást, bérelj ki egy szobát! Akkor együtt tudtok élni – Anya, miről beszélsz! Idegenekkel fogunk együtt élni? Ezért kissé ingerülten megkérdeztem a választottját: – Szofi, szereted a fiamat?
Bár valószínűleg igen, ha vele akarsz közös életet kezdeni. – Igen, szeretem a fiadat, sőt nagyon – mondta alig hallható hangon a lány – Ti szeretitek egymást, ezért nem érdekel, hol fogtok élni, ugye? – Igaz. Akár egy albérletben is élhetek vele, amíg együtt élünk.
– Tessék, fiam, így lesz ez. Hidd el, Zosia még mindig hálás lesz neked, amiért nem velem élsz. Rendezze úgy az életét, ahogy akarja, az én közreműködésem és esetleg beavatkozásom nélkül, mert néha erősebb nálam. És ne aggódj – én majd feltöltelek, és bérelhetsz egy lakást.
Fél órával később becsuktam mögöttük az ajtót, és sírva fakadtam. Nagyon erős kísértéssel küzdöttem, hogy a fiatalok itt lakjanak, hogy egy kicsit felügyelhessem őket, de nem így kell ezt csinálni – felnőttek, tehát külön kell élniük a szüleiktől. Én már megtettem a magam részét, elvégeztem a nevelésemet, úgyhogy itt az ideje, hogy a fiamat “szabadon” engedjem.
