Nemrég örököltem egy kétszobás varsói lakást egy egyedülálló nagynénémtől.A végrendeletet az én nevemre írták, de a nővéreim nem értenek vele egyet, és ők is a részüket akarják.Én nem értek ezzel egyet.
Az egyedülálló nagynéném azért hagyott rám végrendeletében, mert a családban senki más nem akart segíteni neki élete utolsó éveiben, erről már beszéltem.Nem számítottam arra, hogy a lakás az enyém lesz. De ha mégis, nem akartam lemondani az örökségemről.
Amikor a két nővérem megtudta ezt, nagyon felháborodtak, és elkezdtek “igazságot” követelni. Mindannyian ugyanabban a városban élünk, az életkörülmények különbözőek, de mindenki szűkösen él. Nekem egy kétszobás lakásom van egy Radom melletti bérházban a fiammal.
Az idősebbik nővéremnek a férjével és az ikreivel csak két szobája van, a fiatalabbik nővéremnek pedig a két lányával egy új épületben van egy lakása. A nővéreim szerint el kellene adnom a varsói lakásomat, és a pénzt egyenlően elosztani, akkor mindketten növelhetnénk a négyzetmétereinket.
De nekem más terveim vannak: szeretnék egy kis felújítást végezni az új varsói lakásomban, és kiadni azt. Számomra ez egy remek második jövedelem, ami összemérhető a fő fizetésemmel. A nővéreim hangsúlyozzák, hogy mindannyian közvetlen családtagok vagyunk, és segítenünk kell egymást.
De én voltam az egyetlen, aki fizettem a nagynéném ápolását, még ha drága is volt, és nekem magamnak sincs sok pénzem, úgyhogy igen, nehéz nekik.De miért akarják a nővéreim a kisujjukat sem mozdítva az ő életüket megkönnyíteni az én rovásomra? Ezen már hetek óta vitatkozunk.
Hallgatom, ahogy azt mondják nekem, hogy nincsenek lelkiismeret-furdalásaim. De nem fogom meggondolni magam – te mit tennél a helyemben?
