Nemrégiben anyósom örökölt egy vidéki házat. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a hírt, mert biztos voltam benne, hogy most a férjem szülei beköltöznek ebbe az örökölt házba, és ránk hagyják a lakásukat.
A férjemmel elkészültünk, és elmentünk hozzájuk beszélgetni. Egyenesen megkérdeztem tőlük, hogy mik a terveik a házukkal és a lakásukkal. Nagyon váratlan választ kaptam: a férjemmel nem rendelkezünk saját lakással. Elég fiatalon házasodtunk össze, közvetlenül az egyetem után, és egy bérelt lakásban éltünk.
Nyilvánvaló okokból nem volt pénzünk lakásra, és sem a szüleim, sem a férjem szülei nem tudtak segíteni nekünk, mert nem rendelkeztek ekkora összegekkel. Alig egy hónappal az esküvő után megtudtam, hogy gyermeket várok. Ezért az a lehetőség, hogy együtt menjünk dolgozni, amit az esküvő előtt komolyan fontolgattunk, szintén nem jött össze. A férjemet sem engedhettem el teljes munkaidőben, mert az orvosok közölték, hogy ikreket várunk.
A gyerekek akkor születtek, amikor albérletben laktunk, és ez persze nagyon nehéz volt számunkra. Mostanra a fiaink felnőttek, már óvodába járnak, én pedig részmunkaidőben tudtam elmenni dolgozni. Ez nem változtat drámaian a helyzeten, de legalább tudok pénzt keresni a gyerekek étkeztetésére és ruházkodására.
Nemrégiben anyósom örökölt egy házat a faluban. Ott lakott a gyermektelen nagynénje, akinek az anyósomon kívül nem volt más örököse. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam ezt a hírt. Biztos voltam benne, hogy most a férjem szülei beköltöznek ebbe az örökölt házba, és ránk hagyják a lakásukat. A férjemmel felkészültünk és elmentünk, hogy beszéljünk velük. Egyenesen megkérdeztem tőlük, hogy mik a terveik a házzal és a lakással.
Nagyon váratlan választ kaptam. Az anyósom nem is akart elköltözni. Azt mondta, hogy jó lesz egy ház vidéken, “nem kérnek kaját”, és hogy egyszer majd oda tesznek egy nyaralót. Erre én egyenesen megmondtam neki, hogy reméltem, hogy vidékre költöznek, és meghagyják nekünk a lakásukat, mire anyósom csak nevetett, mondván, hogy erre még csak nem is gondoltak.
Nagyon feldúltan hagytuk ott őket. Nekem és a két kisgyermekemnek nagyon szűkös az egyszobás lakás, és ezt az anyósom vagy nem érti, vagy nem akarja megérteni. Az anyósom azonban valamit átgondolt, mert reggel felhívott minket, és azt mondta, hogy ha akarjuk, akkor vidékre költözhetünk, és ebben a házban lakhatunk.
A vidék 30 kilométerre van a várostól. Nehéz lesz nekem és a férjemnek autó nélkül minden nap ingázni a munkahelyünkre, és vidéken nincs munkalehetőség. Mondtam neki, hogy döntsön a saját feje után, és tegye azt, amit gondol, csak kár, hogy a szülei ilyen önzőnek bizonyultak. Legalább eladhatták volna a házat, és nekünk adhatták volna a pénzt.
ehet, hogy nem lett volna elég egy lakásra, de az adott körülmények között felvehettünk volna egy kis kölcsönt. De a férjem szülei ezt a lehetőséget sem tartják elképzelhetőnek. Most jöttem rá, hogy ezek az emberek csak maguknak élnek, nem gondolnak az egyetlen fiukra és a kis unokáikra.
