A férjem halála után Poznanba költöztem, ahol közös lakásunk volt, és eddig csak béreltünk.A gyerekeim biztosak voltak benne, hogy elment az eszem – ki hagyja el idős korában a családi házat, és megy egy idegen nagyvárosba? Nos… Mint láthatják, nekem ezzel nem volt bajom, vagy tényleg elment az eszem.
És az az igazság, hogy otthon minden a férjemre emlékeztetett, nem tudtam aludni, mindenhol voltak közös emlékek rólunk, fényképek… Egyszerűen szívszorító volt, egy időre meg kellett változtatnom a környezetemet, különben a gyászból depresszióba estem volna.
A gyerekeimmel való kapcsolatom jelentősen megromlott, ők nem fogadták el ezt a döntést, valószínűleg azért is, mert most már nem tudtam volna távolról gondoskodni az unokáimról. A családom többi tagjával viszont állandó kapcsolatban voltam.
Minden nap több órát beszéltem velük telefonon, és be kell vallanom, hogy a városban újjáéledtem. Megszűntem komor és még mindig homályos ember lenni, és minden nap örömöt találtam az életben. Még mindig hiányzott a néhai férjem, de most már másképp az otthonunkba.
Elmentem az idősek klubjába, ott új barátokat szereztem, még a könyvtárba is beiratkoztam, és minden nap elmentem az olvasóterembe. Színesebb lett az életem, de még mindig hiányzott a családi légkör. Egyszer a nővérem titokban bevallotta nekem telefonon, hogy a 18 éves unokája terhes.Három hónapos terhes volt, és a barátja összeomlott, amikor megtudta, hogy babát vár.
A nővérem keze kétségbeesett: mit fog csinálni egy fiatal lány a falunkban egyedül egy gyerekkel? Nem fog egyetemre járni, nem fog jó állást találni, és mindennek tetejébe a szülei úgy bántak vele, mintha legalábbis bűncselekményt követett volna el. És tudod… rögtön jött az ötlet, hogy segíteni fogok! Elvégre van egy lakásom, túl nagy nekem egyedül, és a lány itt hamarabb megteremthetné az életét.
Nem is gondolkodtam sokáig, rögtön visszahívtam a húgomat. A férjemmel mindig is igyekeztünk segíteni az embereken, legyen szó családtagokról vagy idegenekről… Most pedig még inkább, hiszen ilyen lehetőségek adódnak, bűn lenne nem élni velük. A szülei először nem akartak beleegyezni, a lány pedig nem mert elfogadni egy ilyen ajánlatot, de a nővérem megtette a magáét, és mindenkit meggyőzött.
Már vettem egy babakocsit és egy kiságyat, és szakembereket rendeltem, hogy készítsenek elő egy szobát a babának.A nővérem unokájának pedig még egy gyakorlatot is megszerveztem az új barátnőm irodájában; hetente egyszer néhány órára el tud majd jönni, hogy tapasztalatot szerezzen. Így egy fiatal anyuka életében tudtam változást hozni, és magam is leendő nagymama lettem.
