A férjem halála után Poznanba költöztem, ahol közös lakásunk volt, és eddig csak béreltünk. A gyerekeim biztosak voltak benne, hogy elment az eszem – ki hagyja el idős korában a családi házat, és megy egy idegen nagyvárosba?
Nos… Mint láthatják, nekem ezzel nem volt bajom, vagy tényleg elment az eszem. És az igazság az, hogy otthon minden a férjemre emlékeztetett, nem tudtam aludni, mindenhol ott voltak a közös emlékeink, fotók… Egyszerűen összetört a szívem, egy időre változtatnom kellett a környezetemen, különben a gyászból depresszióba estem volna.
A gyerekeimmel is jelentősen megromlott a kapcsolatom, nem fogadták el a döntésemet, valószínűleg azért is, mert most már a távolból nem tudtam volna az unokáimmal foglalkozni. A családom többi tagjával viszont állandó kapcsolatban voltam. Minden nap több órát beszéltem velük telefonon.
Be kell vallanom, hogy a városban új erőre kaptam. Megszűntem komor és még mindig homályos ember lenni, és minden nap örömöt találtam az életben. Még mindig hiányzott a néhai férjem, de most már másképp az otthonunkba.
Elmentem az idősek klubjába, ott új barátokat szereztem, sőt, beiratkoztam a könyvtárba, és minden nap elmentem az olvasóterembe. Színesebb lett az életem, de még mindig hiányzott az a családi légkör.
Egyszer a nővérem titokban bevallotta nekem telefonon, hogy a 18 éves unokája terhes. A harmadik hónapban volt, és a barátja beadta a derekát a baba hírére.
A nővérem a kezét tördelte, mit fog csinálni egy fiatal lány egyedül egy gyerekkel a falunkban? Nem fog egyetemre járni, nem fog jó állást találni, és mindennek tetejébe a szülei finoman szólva is úgy bánnak vele, mintha bűnt követett volna el.
És tudod… rögtön az az ötletem támadt, hogy segíteni fogok! Elvégre van egy lakásom, túl nagy nekem egyedül, és a lány itt hamarabb megteremthetné az életét. Nem is gondolkodtam sokáig, rögtön visszahívtam a nővéremet. A férjemmel mindig is igyekeztünk segíteni az embereken, legyen az családtag vagy idegen… És most még inkább, hiszen ilyen lehetőségeim vannak, bűn lenne nem élni velük.
Először a szülei nem akartak beleegyezni, a lány pedig nem mert elfogadni egy ilyen ajánlatot, de a nővérem megtette a magáét, és mindenkit meggyőzött.
Már vettem egy babakocsit és egy kiságyat, és szakembereket is rendeltem, hogy készítsenek elő egy szobát a babának. A nővérem unokájának pedig már el is intéztem az új barátnőmmel egy gyakornoki helyet az irodában, hetente egyszer jöhet majd pár órára, hogy tapasztalatot szerezzen.
Így tudtam változást hozni egy fiatal anyuka életébe, és magam is leendő nagymama lettem.
