„Ne mozdulj, ne szólj semmit, veszélyben vagy.”

Ezek a szavak ott visszhangoztak Ethan fejében még napokkal később is. Nem tudta kiverni a fejéből azt a lányt. A csókját sem. És azt a furcsa érzést sem, amit akkor érzett: nem vágyat, hanem valami egészen mást. Valamit, amit régen elfelejtett — bizalmat.

Két nappal később visszament ugyanabba az utcába. A sarkon, ahol Lena előbújt az árnyékból, most csak nedves kartondobozok és egy félig kiégett gyertya volt.

– Hol vagy, kislány… – mormolta maga elé.

Egy járókelő, egy idős férfi, megállt mellette. – Azt a vékony lányt keresi, aki itt szokott ülni? – kérdezte.
– Igen. Tudja, hol van?
– Tegnap este elvitték a mentők. Összeesett.

Ethan szíve kihagyott egy ütemet.

A kórházban nehezen engedték be. Először azt hitték, újságíró. De amikor bemondta a nevét, azonnal kinyíltak az ajtók. Lena az egyik megfigyelőszobában feküdt, infúzióval, a karján sebek, az arcán ugyanaz a fáradt nyugalom.

– Te… – suttogta, amikor meglátta őt. – Nem kellett volna idejönnöd.

– Megmentettél – mondta halkan Ethan. – Most én jöttem vissza, hogy segítsek.

Lena elmosolyodott, de keserűen. – Az ilyen, mint te, nem szokott segíteni az ilyeneknek, mint én.

– Néha változnak a szabályok.

Pár nap múlva, amikor kiengedték, Ethan már előkészített mindent. Egy szobát egy kis butikhotelben, tiszta ruhákat, és egy orvosi ellenőrzést. Lena először tiltakozott.

– Nem tartozol nekem semmivel – mondta.
– De én tartozom neked – válaszolta Ethan. – És nem csak pénzzel.

Napok teltek el. Lena próbált távol maradni, de Ethan újra és újra visszajött. Néha csak egy kávét hozott. Néha meg hallgatott. Nem volt köztük ígéret, sem terv. Csak az a furcsa, csendes megértés, ami két ember között születik, akik valahogy túl sokat láttak.

Egy este, amikor a város felett eső lógott, Lena az ablaknál ült, és nézte, ahogy az autók fényei elmosódnak a nedves aszfalton.
– Tudod – szólalt meg halkan –, amikor megcsókoltalak, azt hittem, vége lesz mindennek. Hogy utánam nyúlnak, vagy lelőnek téged.
– És mégis megmentettél.
– Reflex volt. Az utcán megtanulsz gyorsan dönteni.

Ethan a kezébe vette a lány kezét. Meleg volt, törékeny, de élettel teli.
– Ha nem lett volna az a reflexed, most lehet, hogy már nem élnék.

– Az élet néha furcsán igazságos – mosolygott Lena. – Egy hajléktalan lány megment egy milliárdost. És mi lesz a happy end? – kérdezte félig gúnyosan, félig fáradtan.

– A happy end az, amit ketten írunk meg – mondta Ethan komolyan.

De az élet ritkán enged könnyű végződéseket.

Egy héttel később Ethan irodájába rendőrségi jelentés érkezett: a fekete sedan, amelyik azon az éjszakán követte őt, egy konkurens cég embereihez köthető volt. Egy figyelmeztetésnek szánták — de nem neki sikerült üzenni, hanem Lénának.

Aznap este Ethan elment hozzá, de a szoba üres volt. Az ágy bevetve, a ruhák eltűntek. Csak egy cetli maradt az éjjeliszekrényen:

„Nem illünk ugyanabba a világba. Köszönöm, hogy emlékeztettél, milyen érzés biztonságban lenni, legalább egy ideig.”

Eltelt három hónap. Ethan tovább dolgozott, de valahogy minden nap egy kicsit üresebb lett. Minden sarkon, minden aluljáróban Lénát kereste.

Aztán egy decemberi délután, amikor a hó épp esni kezdett, meglátta. A pályaudvar előtt, egy segélyszervezet pultjánál osztotta a teát a hajléktalanoknak.

– Lena! – kiáltotta.

A lány megfordult. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz a fény a szemében.
– Nem gondoltam, hogy még látlak – mondta.

– Azt hittem, eltűntél.

– Csak másképp akartam élni. Most segítek azoknak, akik ott vannak, ahol én voltam.

Ethan bólintott. – Akkor segítek veled.

És tényleg, aznap ott maradt. Kesztyűben, papírbögrékkel, idegenek között. És amikor a hideg éjszaka lassan rájuk borult, Lena odasúgta:

– Most már te is megtanultad: néha a legnagyobb gazdagság az, ha valaki rád mosolyog az utcán.

Ethan elmosolyodott. – És néha a legnagyobb veszély akkor jön, amikor nem látod, hogy épp megmentenek.

A hó lassan ellepte a járdát. Ők ketten pedig ott álltak, két világ határán — és egyik sem volt már egészen ugyanaz, mint azelőtt.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *