— Te most tényleg azt mondod, hogy engem akar megvádolni? — nézett rá Vityá, hangja keserűen rekedt.
Tamara csak nyomta a telefon gombját, az éppen felvett beszélgetés recsegett a készülékben. A diktafon halványan világított.
— Mondjad még egyszer, mit ígértél — kérdezte nyugodtan.
Vityá lassan, dadogva megismételte a fenyegetést. Amikor befejezte, Tamara lehalkította a gépet, majd fölállt.
— Tudod mit? Menj el egy lépcsőházfülkébe, és gyakorold ott tovább a fenyegetést. Én meg elmegyek a rendőrségre és a jogászhoz. — A hangjában nem volt düh, csak kevés megfáradt indulás, amiől még határozottabbnak tűnt.
Másnap reggel Oleg Petrovicsnál volt. Átadta a képernyőmentéseket, a fotókat, a felvételt, minden apróságot, amit az elmúlt napokban gyűjtött.
— Jó munkát végeztél — mondta az ügyvéd, miközben rendezgette a papírokat. — A legfontosabb: addig semmi aláírás. Ha megpróbálják kézzel hamisítani a neved, azonnal feljelentés. Van elég bizonyíték a szándékosságra és a pénzmozgásra. Mellékelem a jegyzőkönyvet, az ingatlan adásvétele addig nem mehet végbe, amíg te személyesen nem jelen vagy a notáriumnál és az igazolás meg nem történik.
Tamarának nem kellett több. Benyújtott egy polgári keresetet és egy ideiglenes intézkedést, amely megtiltotta a lakás eladását addig, míg a bíróság nem dönt. Emellett tett feljelentést csalás és hamisítás, valamint zsarolás gyanúja miatt. A feljelentéshez hozzácsatolta a képeket, a bankkivonatokat és a felvételt, amin Vityá a fenyegetést ismétli.
A hír gyorsan terjedt. Karina posztjai köddé váltak, egy-két kommentelő követni kezdte Tamara nyomozását; a konditermi barátnők megdöbbenve látták, hogy a “szerelmi sztori” mennyire gyanús elemeket rejt. A rendőrség mindkettőt kihallgatta. Karina először dacos volt, de amikor a nyomozó az elkövetkező pénzmozgásokról és a korábbi házasságairól kérdezte, elfogyott a szöveg. Kiderült: több hasonló ügy, gyors házasság, hasonló szerződések — a profil összeállt.
Vityá nem bánta meg hirtelen döntéseit. Amikor látta, hogy a bíróság ideiglenes intézkedése lefoglalta az ingatlan eladását, és a rendőrség komolyan vizsgálódik, pánikba esett. Szüksége volt pénzre — és gyorsan. Megpróbált alkudni Tamarával.
— Adj egy esélyt, kérlek. Visszaadok mindent. Kérek időt — könyörgött.
Tamara hallgatott. A könyörgés nem hatotta meg, de nem is akarta teljesen tönkretenni. Tudta, hogy a helyzet nem csak róla szól — húszhat év közös életük nyomai, emlékek, apró dolgok.
Ügyvédjén keresztül egy tisztességes egyezséget javasolt: hivatalos válás, a közös vagyon törvényes felosztása, Vityá vállalja a felelősséget a pénzügyi visszaélések egy részéért — visszafizeti a költéseket, amennyit csak tud, és lemond az ingatlan egy részéről, de a házasság megszűnik békés úton. Ha Vityá nem vállalja, Tamara a bíróságon kéri a maximális jogi védelem érvényesítését.
A férfi mérlegelt. A rendőrségi eljárás és a nyilvánosság lehetősége mellett a kompromisszum ésszerűbbnek tűnt. Végül aláírta az előzetes egyezséget: a közös megtakarítások és a Vityá által elsikkasztott összeg egy részét visszafizeti (hitelre, autó eladására), Tamara megtarthatja a központi lakást, Vityá kap egy kisebb, rendezett összeget — és elköltözik. A bíróság elfogadta az egyezséget, és a rendőrség a bizonyítékok alapján vádemelési javaslattal küldte az ügyet.
A sajtó nem volt ott, de a szomszédok figyelték a pakolást. Vityá elment — csendben, sértetten, de a füle mellett ott volt a tudat, hogy a játékának vége. Karina eltűnt a képek közül; később kiderült, hogy új városban kezdett, de Tamara soha többé nem találkozott vele.
Az ítélet végül egyszerű volt: a bíróság jóváhagyta az egyezséget, a házasság felbomlott, a lakás maradt Tamara nevén. A pénz egy részét Vityá visszafizette, más részét eladásokból szerezte meg. A nyomozás Karina ellen is haladni kezdett; voltak korábbi károsultak, akik beperelték — mindenki addig volt veszélyes, amíg engedték magukat kivenni a zavaros szenvedélyekből.
Tamara nem ünnepelt hangosan. Egyedül ülve a nappaliban, nézte a régi fotókat. A lakás csendes volt, de az ő csendje békés volt. Hívta a fiát, aki nemsokára ismét felajánlotta, hogy hazarepül — de Tamara azt válaszolta:
— Nem, fiam, rendben vagyok. Köszönöm. Megoldottam.
És tényleg: az apró, mindennapi örömök maradtak. A kertje, a vasárnapi főzés. Esténként bekapcsolta a konyhalámpát, levágott egy uborkát, és néha a kazettás rádióból halk zene szólt. Ahogy egy új tavasz felé lépett, tudta, hogy a bizalom lassan visszanő majd, de mostantól ő dönt arról, kinek ad belőle.
