Van egy mondat, amelyet napok óta visszhangoznak a kormányzati csatornák. Nem vagyunk hajlandók elzálogosítani az unokáink jövőjét. Szép mondat, erős mondat, szinte már hősies. De most, hogy lehullott a függöny, valami egészen más rajzolódik ki mögötte. Miközben Orbán Viktor dacosan nemet mondott az Európai Unió közös hitelfelvételére, egy olyan ellentmondás csapódott le Magyarországon, amelyről kevesen mernek beszélni.
És még kevesebben merik megkérdezni, ha a jövő elzálogosítása ekkora bűn, akkor az elmúlt években ki írta alá azokat a bizonyos papírokat? Ma egy igazán megrázó történetet hoztam nektek. Eszter Szabó vagyok. Maradjatok velünk, mert amit most hallani fogtok, az minden határon túlmegy. Mielőtt belevágnánk, ne felejtsétek el lájkolni ezt a videót, és iratkozzatok fel a csatornánkra, hogy ne maradjatok le a legújabb tartalmainkról, és ne felejtsétek el megnyomni a harangikont, hogy elsőként értesüljetek, amikor új videót teszünk közzé.
Kezdjük is. Kezdjük azzal a kérdéssel, amit Magyarországon sokan már csak suttogva mernek feltenni. Ha Orbán Viktor tényleg nem akarja elzálobosítani az unokáink jövőjét, akkor mégis miért tette meg már korábban? Ma egy olyan történetet hoztam, amelyben a szavak és a tettek úgy csapnak össze, mint a villám a derültékből.
És higenki, ebben a történetben több a rejtély, mint amennyit elsőre látni engednek. A miniszterelnök hétfőn kijelentette, mi nem akarjuk eladósítani az unokáinkat Ukrajna miatt. A mondat erős, hatásos, védelmező, de a kérdés magától értetődik. Ha az unokák jövője ilyen fontos, akkor a korábbi hitelek nem számítanak, mert a magyar államadósság az elmúlt években valami egészen különös tántba kezdett.
egyik évben felfelé csapott, másikban még feljebb, majd néhány kötvénykibocsátás után újra csak emelkedett. A pénzügyminisztérium soha nem felejtett el kölcsönt felvenni, még akkor sem, amikor épp arról beszélt, hogy meg kell védeni a jövő generációit az eladósodástól. Orbán azt állította, az EU a háború folytatására készül úgy, hogy nincs pénze.
De akkor itt a nagy kérdés, ha az EU-nak nincs pénze, akkor a magyar államnak, amelynek adóbevételei épp most csökkennek, mégis hogyan van? És ha nincs, akkor miért vesz fel Magyarország újabb és újabb hiteleket? Miért nő az államadósság? Miért nem tudjuk pontosan, mire megy el a pénz? Az EU legalább bejelenti, ha közös hitelre készül.
De amikor a magyar kormány vesz felhitelt, mondjuk Kínából, Oroszországgal kötött nagy beruházásokhoz, vagy nem nyilvános piacokról, akkor arról kidönt: A lakosság, a parlament, vagy valaki egészen más. A hivatalos adatok szerint az elmúlt években Magyarország soha nem látott mértékű devizahitelt vett fel. A Paks 2 projekt mögött óriási hitelcsomag áll Budapest, Belgrád Vasút úgy viszi a milliárdokat, mint egy feneketlen kút.
A covid idején több száz milliárdnymi hitel folyt be átláthatóság nélkül. A költségvetés hiánya sokszor magasabb, mint amit előrejeleztek, és közben a kommunikáció mindig ugyanaz, mi megvédjük az országot. De vajon kitől? A saját edóságainktól? vagy valami mástól kellene félnünk. Most jön a történet legérdekesebb pontja. Orbán Viktor azt mondja, nem adjuk el az unokáink jövőjét.
Miközben a gazdaságkutatók évek óta arra figyelmeztetnek, az ország jövőjét már most is hitelből fizetjük. A nyugdíjrendszer hitelből a beruházások hitelből. Az állami nagy projektek hitelből. A hiány hitelből. És itt jön a nagy kérdés, amelytől sokakban megfagy a levegő. Ha Orbán tényleg nem akarja eladósítani az unokáinkat, akkor ki volt az, aki az elmúlt években mégis megtette? Amikor a miniszterelnök a közös euhitelt elutasítja, sokan úgy érzik, ez elvi kérdés.
De vajon biztos, hogy csak erről van szó? vagy inkább politikai alku készül a háttérben. Új pénzügyi konstrukciókra várnak keletről, nagyobb mozgásteret akarnak maguknak a hitelek felhasználására, vagy egyszerűen csak kommunikációs eszköz ez a belpolitikai térben, hiszen a magyar kormány eddig sem az átláthatóságáról volt híres, amikor hitelfelvételről volt szó.
A kérdés tehát jogos. Hol vannak azok a részletes kimutatások, amelyek megmutatják, pontosan mire ment el minden forintni kölcsön? A politikában kevés dolog hat erősebben, mint amikor valaki a jövő generációira hivatkozik. De vajon ki gondoskodik valójában az unokáink jövőjéről? Az, aki azt mondja, nem vesz fel hitelt, miközben titokban mégis vesz fel.
vagy az, aki nyíltan elmagyarázza, mire kell a pénz, és hogyan fogjuk visszafizetni. És még egy kérdés, amit gyakran hallani ma már, nem lehet, hogy Orbán unokáinak jövőjét már biztosította, és most a mi gyerekeink kerülnek sorra. Ez természetesen politikai kérdés, nem személyes vád, de a feszültség, amely körüllengi, tagadhatatlan.
A magyar közbeszédben egyre többször merül fel az, amit a kormányzati kommunikáció következetesen kerül. Hol van a pénz? Mi lett a 2010 óta felvett több 1000 milliárd Ft hitellel? Miért nőtt az államadósság a rekordbevételő években is? Miért vannak hatalmas, átláthatatlan projektek, amelyek soha nem készülnek el időben? Miért kerül minden többe, mint a szomszédos országokban? Miért növekszik a hiány úgy, hogy közben folyamatos a takarékosságra való felhívás? Ezek azok a kérdések, amelyek évek óta nem kapnak választ, és amelyeket ma már
egyre több szakértő mer feltenni. Térjünk vissza az eredeti mondathoz. Nem vagyunk hajlandók elzálobosítani az unokáink jövőjét. A kérdés pedig így hangzik: ha ez igaz, akkor eddig ki zálogosította el? És miért pont most lett fontos az unokák jövője? Mi változott? Mi történt a háttérben? Milyen alku készül? Ki jár jól és ki jár rosszul? Ez a történet nem a háborúról szól, nem az unokákról, nem az Euról.
Ez a történet a hatalomról, a pénzről és a jövőről szól, és arról, hogy ki mondja meg, milyen áron élünk ma, és milyen áron élnek majd a gyermekeink holnap. A következő videóban tovább ásunk, megnézzük a hitelkonstrukciókat, a nagy beruházások pénzmozgásait, és azt, milyen titkok húzódnak a pénzügyi szuverenitás mögött. Ne felejtsetek el feliratkozni.
