Tükörhatás, az Empata szuper ereje – Ezért félnek az Empatáktól

Empatikus tükörhatásnak nevezzük azt a folyamatot, melyben az empata felveszi más emberek rezgését és visszatükrözi azt számukra.

Ha empata vagy biztos te is találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy valaki minden ok nélkül ellenszenvet, haragot érez irántad, és nem érted miért, nemkívánatos személy leszel valaki számára.

Az is lehet, hogy csak azt érzed, hogy feszengenek, feszültek azok, akikkel először találkozol, és kerülik a tekintetedet.

 

Hiába próbálják elrejteni előled, pontosan érzed, hogy gyűlölettel vannak feléd, pedig semmilyen okot nem adtál rá.

Vagy mégis? – csak nem tudsz róla.

Az empata az emberi álarcok és játszmák mögé lát, pontosan érzi, tudja azokat a mozgató rugókat, amiket az emberek saját maguk elől is gondosan próbálnak elrejteni, becsomagolni és láthatatlanná tenni a világ számára.

Amikor egy empata megjelenik, akkor olyan tükröt tart mások számára az általa felvett és visszatükrözött rezgések megmutatásával, melyben a személyiségnek minden része megjelenik, az is, amit mások gondosan próbálnak rejtegetni, amivel nem akarnak szembesülni.

 

Teljesen természetes, hogy nem akarunk kitárulkozni mások előtt. Ám vannak olyanok, akik azért, hogy manipuláljanak másokat – energiát szerezve tőlük, egy gondosan felépített hamis személyiség álarcát veszik magukra.

Számukra elviselhetetlen egy empatával való találkozás. Mert bármit is mutat vagy mond, az energiák szintjén ő pontosan tudni fogja, hogy Te tudod. Hogy érzed. Hogy téged nem lehet átverni.

Az empata visszatükröz mindent, amit a másik ember szeretne eltitkolni, száműzni – árnyékban tartani.

Ilyenkor a gyűlölet lényegében nem az empatának szól, hanem a saját árnyékrészének. Hiszen azért hord álarcokat, mert valódi önszeretet, önelfogadás híján képtelen a szeretetre.

 

Az empata jelenléte ilyenkor olyanná válik, mint egy találkozás a bennük élő haraggal, kishitűséggel, féltékenységgel, szégyennel.

Nekem nagyon nehéz volt megtanulnom, hogy ne reagáljak arra, amit mások éreznek, mégha meg is próbálják eltitkolni azokat. Valójában elfogadást és szeretetet küldtem nekik, hogy bárhol is tartsanak a fejlődésük útján, találjanak rá az önmagukban lévő békére.

Az empata olyan, mint egy főállású spirituális teszt. Ha meg akarod tudni hogyan állsz önmagaddal, ülj le egy empatával…és nézz bele az általa tartott tükörbe.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *