Lang Györgyi 1957. május 10-én látta meg a napvilágot Szegeden. Bár nem kifejezetten művészcsaládba született, hiszen édesapja, Lang Elemér a Budapesti Honvéd Kosárlabda-szakosztályának elnöke volt, róla már kislányként bebizonyosodott, hogy a szórakoztatóipar lesz a jövője.
Nem is volt kérdés, hogy milyen irányban tanul majd tovább. Két évvel azután, hogy 1975-ben leérettségizett a Radnóti Miklós Gimnáziumban, beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova húszévesen fel is vették. Lang Györgyi fiatalkori fotóiAnnak ellenére, hogy a legtöbben a Pa-Dö-Dő extravagáns ruhákat és színes frizurát viselő énekesnőjeként emlékeznek rá, a diploma megszerzése után 1981-től 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház színésznőjeként tevékenykedett. A megjelenése is más volt ekkor, fekete hajjal állt a színpadra.