Zalatnay Sarolta összeomlott: “Van egy rosszakaróm, aki ezt tette velem…”

Zalatnay Sarolta az elmúlt időszakban azért került a figyelem középpontjába, mert kiderült, hogy tavaly február kilencediként elvették a jogosítványát. Az éjszaka folyamán igazoltatták az énekesnőt, így a szondát is megfújatták vele. Mivel pedig Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül, ezért amint alkoholt jelzett ki a műszer, bevonták Cini jogsiját. A Bors szerint még eljárás is indult ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát

Az énekesnő nem szépített, elárulta, hogy hibázott – ezzel tisztában van. Ugyanakkor nem akarta a történteket nagydobra verni, mégis valahogy kiderült. Zalatnay Saroltának pedig megvan erről is a véleménye:

Van egy rosszakaróm, aki, nem tudom, honnan, de megszerezte ezt az információt.

– kezdte a Star magazinnak az énekesnő.

Majd így folytatta:

“Tavaly februárban igazoltatás közben nagyon minimális mennyiségű alkoholt mutatott ki a szervezetemben a szonda. Akkor jött be a zéró tolerancia. Szülinapi összejövetelről mentem fellépésre, nagyon éhes voltam, ezért gyorsan bekaptam pár bonbonmeggyet és dianás cukrot, hogy ne kezdjen el fájni a fejem. Nem hajtottam gyorsan, semmi nem történt, egyszer csak kivettek a forgalomból minket a lányommal. Megfújtam szondát, és valami egészen minimális értéket elértem, de vállaltam a következményeket: megbírságoltak, és elvették a jogosítványomat. A cselekménykori véralkohol becsült értéke 0,7 ezrelék, ami a legenyhébb alkoholos befolyásoltságot jelenti, és ami csak nulla toleranciánál számít igazán. A vicc az egészben, hogy mire újságcikk lett belőle, már rég visszakaptam a vezetői engedélyemet.”

Az is kiderült, hogy végül 7 hónap után visszakapta a jogosítványát:

“Egy csomó rocker gyerekkel tettem le újra a vizsgát, nekik is egytől-egyig bevonták a jogsijukat.

Most már nevetek rajta, de énekesnőként hét hónapon át úgy dolgozni, hogy nem tudsz szabadon közlekedni, és másra vagy utalva, ha koncertre kell menned, az szörnyű. Tavaly októberben kaptam vissza véglegesen az okmányt, de nem akartam én beszélni erről, mert szégyellem magam miatta – erre valaki ilyen kellemetlen helyzetbe hoz…”

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *