Álomszép fotót posztolt Kulcsár Edina és G.W.M. a tegnap született kislányukról, Amaráról. Tündéri picurka ez a kislány!

Információink szerint Edina egy budapesti magánkórházban adott életet Amarának, és mind a baba, mind pedig Edina is jól van. Természetesen a büszke édesapa is jelen volt a klinikán, mindenben támogatta kedvesét, és még a kislányát is a kezében tarthatta.

Hercegnői sors vár a kislányra

Ahhoz kétség sem fér, hogy Amarát a szülők tejben-vajban fogják füröszteni. Ez már abból is látszik, hogy arany babakocsit vettek a bébinek. Ám, mint kiderült, az aranynak fontos jelentősége van a roma hagyományban, így kicsit megérthetjük a leendő apuka érzéseit is. Minderről Bódi Csabi mesélt részletesen a -nak.

– Nálunk, romáknál fontos az ajándékozás.

Amikor Gina terhes volt, Dubajban vettem a lányunknak egy gyönyörű gyermekékszer-kollekciót, amit bevittem a szülőszobára. Az arany a gazdagságot, a szerencsét jelenti. Régen nagy szegénységben éltünk, a nagyapáink még a mezőn dolgoztak.

Az identitásunkba belefér, hogy ha jobban megy, azt meg szeretnénk mutatni, akár a csillogáson keresztül – magyarázta Bódi Csabi a magazinnak.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by ⚜️G.w.M⚜️ (@gwmmusic)

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *