Most van szükség minden imára! Szomorú hírek érkeztek rákkal küzdő Reviczky Gáborról, ilyen állapotban van most a színész

Mégis vállalta a kemoterápiát Reviczky Gábor, a legutóbbi PET CT-n ugyanis kiderült, hogy az állapota súlyosbodott: a rákkal küzdő Kossuth- és Jászai-díjas színművész szervezetében áttétek alakultak ki. Az első körben hat kezelést írtak ki neki, ebből hármon már túl van, és a körülményekhez képest jól viseli: ugyanolyan lendülettel és profizmussal dolgozik, miközben árulja ráckevei otthonát.

A művész ráckevei, imádott medencés házának hirdetése a napokban került fel az ingatlan.com oldalára. A 6+1 szobás, háromszintes, több mint kétszáz négyzetméteres otthont 159 millió forintért árulják. Hogy pontosan miért döntött Reviczky Gábor és felesége az eladás mellett, arról maga a színművész mesélt a Blikknek.

– Nagy a korkülönbség köztem és a feleségem között, ezért valószínű, hogy én fogok előbb elmenni. Ő azután biztosan eladta volna ezt a helyet, de úgy gondoltuk, jobb ennek elébe menni, és addig rendezni ezt a dolgot, amíg élek. Bevallom, nem könnyű hetvennégy évesen egy ilyen döntést meghozni, néhány hétig gondolkodtam, mielőtt belementem, mert egyébként nagyon szeretek itt élni – mondta a színész.

A nehéz elhatározást az is ösztönözhette, hogy közben rátaláltak egy csodálatos vidéki házra.

– Hirdetésben tűnt fel a varázslatos hely, ahová szeretnénk beköltözni, ha sikerül eladnunk a házunkat. Nem akarom elárulni, hol van, csak annyit mondhatok, hogy vidéken… és egyből beleszerettünk. Már töltöttünk is ott két napot, nagyon pozitív kisugárzása van a környezetnek. Tartozik a házhoz egy hatalmas kert is, nagyobb, mint ami most Ráckevén van, ott szeretnénk majd kialakítani egy veteményest, hogy magunknak tudjuk megtermelni a szükséges zöldséget és gyümölcsöt – mesélte lelkesen a színész.

Reviczky úgy intézi a ház eladását, hogy közben kezelésre is jár. Mint korábban megírtuk, az év elején prosztatarákot diagnosztizáltak nála, nem sokkal később pedig meg is műtötték. Bár az operáció után úgy tűnt, minden rendben van, a legutóbbi PET CT-n kiderült: áttétek alakultak ki a szervezetében.

– Igaz, hogy nem akartam kemoterápiát, de akkor még nem tudtam, hogy áttétem van, többek között a csontjaimban… ez a legutóbbi vizsgálaton derült ki. Beláttam, hogy muszáj vállalnom a kezelést, amiből hatot írtak ki. Ebből hármat már megkaptam, és a körülményekhez képest egész jól viseltem. Úgy tűnik, eredményes is, hiszen a prosztatámból már eltűntek a rákos sejtek. Bízom benne, hogy ez máshol is így lesz – sóhajtott Reviczky Gábor, akinek munkabírását a kemoterápia nem befolyásolja, hiszen a betegsége ellenére is a régi lendülettel dolgozik.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *