Szerhij és Anna már több éve házasok. Férje kétszobás lakásában élnek, amelyet még házasságkötésük előtt vásárolt. Két gyermekük született egymás után. Amikor Anna a második gyermeke után anyasági tőkét kapott, úgy döntöttek, hogy megveszik az anyósa lakását. Ugyanakkor továbbra is mindenki ott lakik, ahol eddig: az anyós a saját lakásában, a házaspár és a gyerekek Szerhij lakásában.
Csak a címük változott. Az anyós a dácsára, Anya és a gyerekek pedig az anyóshoz jelentkeztek be. Szergej, Anna és két gyermekük az újonnan szerzett lakás tulajdonosaként lett bejegyezve. Mindegyikük a lakás egynegyedét birtokolja. Egy idő után Szergejnek barátnője lett, és úgy döntött, hogy feleségül veszi. Nem sokkal később azt mondta Annának: “Fogd a holmidat és hagyd el a lakást.
– Mi lesz a gyerekekkel? – A gyerekek velem maradnak. De te nem. Beleszerettem valaki másba, és feleségül veszem. – De a gyerekeink! – Nem fogják megérteni. Túl fiatalok. – Szerinted hova kellene költöznöm? – Hát, van saját ingatlanod. Egy időre odaköltözhetnél. Hogy érted, hogy “egy időre”? Engem is ki akarsz dobni onnan? Anna feje pörgött a zűrzavartól.
A gyerekek beleegyezése nélkül nem adhatják el a lakást. A gyerekek nem adhatnak beleegyezést, mert a három- és négyéveseknek nincs ilyen joguk. Szergejnek tulajdonrésze van az anyósa lakásában. Így joga van az új feleségével összeköltözni. Ha a gyerekek vele maradnak, akkor Anna úgy fog élni a lakásban, mint a madár.
És nagy a valószínűsége, hogy a bíróság a gyerekeket az apjuknak adja, hiszen Szergej és Anna fizetése nem összehasonlítható. Anna nem volt hajlandó elhagyni a lakást, ahol a gyermekei élnek, és beköltözött a szobájukba. Egy matracot terített a padlóra, és azon aludt. Úgy döntött, hogy megvárja a bírósági tárgyalást, és mindent megtesz azért, hogy a gyerekek vele maradjanak. Ráadásul az anyósa támogatást ígért neki.
