Anna meglátogatta a barátnőjét. Meglepődött a lány külsején. Veronika szörnyen nézett ki. Az arca sápadt volt, és sötét karikák voltak a szeme alatt. A kisbabája fogzott. Minden anya, aki már átesett ezen, tudja, milyen nehéz időszak ez egy család számára. Annának önkéntelenül is eszébe jutott, hogy a lánya hogyan élte át, és sajnálta őt. Vera napokig nem aludt, és összetörtnek érezte magát. A baba nem hagyta nyugodni, és állandó figyelmet igényelt. A férje nem tudott segíteni neki, mert a legtöbb nap a munkahelyén volt. De az idegessége nem csak erre korlátozódott. Tegnap a baba egész este nem nyugodott meg. Vera folyton fájdalomcsillapítóban reménykedett.
Azt gondolta, hogy lefekvés előtt beadja a babának, és majd elalszik, de reményei nem váltak valóra. A baba nem nyugodott meg, hanem még hangosabban sikoltozott. Több órán át ringatta a karjában, a karja már fájt a fáradtságtól, és a szemei összeragadtak. Minden olyan módszert bevetett, amit az emberiség ismer, hogy megnyugtassa és elterelje a gyerekek figyelmét az állandó, kontrollálhatatlan sírástól, nevezetesen: végtelen mennyiségű édességet ígért, kedvenc rajzfilmjeit kínálta, hagyta, hogy a sminkjével játsszon, megígérte, amit csak akart, de amit nem engedhetett meg magának. De mindez hiábavaló volt. A baba sikoltozott, és úgy érezte, mintha az egész világegyetem ellene lenne, és ez lenne az égi büntetés az idei és minden korábbi élet bűneiért.
A közelgő egzisztenciális válságot éles hang szakította félbe. Nem ismerte fel azonnal a hangot, mivel a dobhártyája elvesztette némi érzékenységét a gyermeki sikoltozás állandó ingerének hatására. Miközben próbálta megtalálni a hang forrását, a férje kinyitotta az ajtót. A rendőrség jelent meg a küszöbön. Az egyik szomszéd panaszt tett a rendőrségen. A rendőrök bírságot írtak ki, és büszkén távozott. Vira még mindig nem érti, ki tett panaszt, mert minden szomszédjával jó a kapcsolata. Nem jöhettek volna ők maguk? Miért kellett rögtön a rendőrséget hívni?
