Nincsenek határaid. Határok, melyekkel magadat tiszteled. Melyekkel magadat véded. Sérült lelkedet.
Azt hitted, ha szeretsz elég, azt hitted, ha odaadod a fényedet, azzal meggyógyíthatod a körülötted lévő sebzett lelkeket.
Szívből, őszintén nyíltál meg, és azt gondoltad, nincs az a sötétség, az a mélység, melyet be nem világíthatnál.
Tűrtél, és hallgattál. Nem adtad fel, még többet adtál. Magadból, a szeretetedből.
De elfelejtetted, a gyógyító nem te vagy, hisz mindenki saját döntése, meggyógyítja-e önmagát abból a fényből, amit a világtól kap.
Most áldozatnak érzed magad, s nem érted, ha másokért tenni van erőd, önmagadért miért nem vagy képes arra, hogy változtass.
Van, hogy csak egy jelre várunk…hogy önmagunkért is kiálljunk!
De kiállni, nem harccal kell, hanem igaz szívvel, és szeretettel.
Dönteni, és más úton járni, s magadat nem utálni, hogy megengedted: más kihasználja a lelked. Íme, ez most egy jel!
Mely emlékeztet arra, hogy erős vagy, és sorsodért csak te felelsz! Ne élj a harag tüzében, és ne ess az önhibáztatás mélységébe, mert hagytad, hogy megtörténjen minden.
Erős vagy. Fényes lélek. Nem áldozat.
Van, hogy csak egy jelre várunk…hogy az út, amire rálépünk, meghozza a vágyott boldogságot.
Ez egy jel, hogy a változás útján végre indulj el!
És ne feledd: Őrangyalaid mindvégig fogják a kezed…
Szeress, ragyogj! S végre figyelj arra, hogy önmagadra is ragyogjon lelked végtelen szeretetének sugara!
