Amikor még egyetemre jártunk, a bátyám mindig azt mondta, hogy olyan tiszta nőt szeretne feleségül venni, aki nem bánja, ha ő maga veszi le a cipőjét, miközben ő a kanapén huppan, megmossa a lábát, és tálcán hozza neki az ételt. Van egy olyan érzésem, hogy egy szobalányt szeretne a feleségének, de ne erre koncentráljunk.
Pár évvel e beszélgetés után a bátyám talált egy lányt, aki szerinte tökéletes volt számára. Kíváncsi voltam, ki lehetett, ezért meghívtam magamhoz az édes párt. Gondoltam, megismerkedem a menyemmel, és beszélgetek egy kicsit a bátyámmal… A lány első látásra nagyon furcsának tűnt számomra. Rángatózott a tekintete.
Fogtam három csészét, letettem az asztalra, és felállítottam a vízforralót, hogy legyen mit inni, amíg beszélgetünk. Aztán a menyem elkezdte nézegetni a csészéket, és ott ült vagy öt percig. Miközben a bátyám azzal dicsekedett, hogy milyen házias a menyasszonya, hirtelen felállt, és szó nélkül elment elmosogatni a csészéket. A bátyám csak büszkén bólogatott a fejével a lány irányába, mondván: “Nézd, milyen aranyat találtál, jó háziasszony vagy.
De nekem nem tetszett, amit csinált, talán megmoshatná nekem az ablakaimat, azok is koszosak voltak, látod. Én azonban inkább hallgattam, hogy ne okozzak veszekedést. Az esküvő után az ifjú pár egy kétszobás lakásban lakott, amit a bátyám bérelt az esküvő előtt. Addigra már talált munkát, és egyedül is el tudta tartani a családját, így a feleségének nem kellett dolgoznia.
A menyünk a kezdetektől fogva hallgatott, és az is maradt egészen a végéig. Még akkor sem hívott fel minket vagy a barátait, amikor takarított, hogy beszélgessen velünk vagy a barátaival. Tudjuk, hogy minden háziasszony szereti ezt a munkát. Egy nap elhatároztam, hogy magam is meglátogatom őket, hogy a saját szememmel lássam, hogyan mennek otthon a dolgok. Ilyen fegyelmet még a hadseregről szóló filmekben sem láttam.
A cipőt az ajtóban le kellett venni, minden vendégnek eldobható papucsot kellett viselnie, a lakásnak egyfajta drogéria-hangulata volt – minden tiszta és steril volt, mint a legjobb drogériákban. Még egy tévé távirányítót is adtak a csomagban. Én is egy párnás székre akartam ülni, de a sógornőm ordított, hogy az csak dekoráció, és nem lehet ráülni, és kikapta a sarkam alól a párnát…
És minek kellenek ezek a díszpárnák, ha nem töltik be a fő funkciójukat? Tiszteletben tartom a bátyám döntését, és elfogadom. Semmiképpen sem fogok családi veszekedést okozni nekik, de a menyem túlzott rendrakása már az idegeimre megy
