Katya úgy döntött, hogy a 20. születésnapját a családjával ünnepli a szülőfalujában. Akkoriban utolsó éves volt, és a fővárosi szakközépiskolában tanult, így reggel 6-kor kezdte a napját. Felkelt, megmosta az arcát, és Kristina, Katya közeli barátnője segített neki megformázni a haját, amelyet később egy csinos kontyba fogott.
– “Katya, ma legalább vegyél fel egy ruhát, annyira jól áll neked” – nyafogott Krisztina – “ideje felnőni. Katya csak grimaszolt, és összerakta kedvenc ruháját, ami egy fehér pólóból, egy világos szakadt farmerből és egy fehér tornacipőből állt. Mielőtt elindult volna, a vállára dobta a kedvenc széldzsekijét, és kirohant a házból.
Maxim egy csokor virággal és egy doboz csokoládéval várta Katyát a bejárat előtt. “Boldog születésnapot, gyönyörű lány” – mondta, és szorosan megölelte Katyát. És most a vasútállomásra?” – kérdezte Katya, miközben a csokisdobozt piszkálta. “A vasútállomásra…” Max ekkor nem volt boldog, mert nem akarta elengedni kedvesét még egy másodpercre vagy egy méterre sem, de muszáj volt…
A peronhoz közeledve Katya megpróbálta elővenni a jegyet a tárcájából, de nem volt ott. Idegesen átnézte a zsebeit, de a jegyet sehol sem találta. Ekkor eszébe jutott az a pillanat, amikor az állomás melletti kioszkban pénzt vett ki a tárcájából. Akkor erős szél fújt… nem nehéz kitalálni, mi történt ezután. Katya leült egy padra, és nemcsak sírni, hanem hangosan zokogni kezdett.
– “Így mentem megünnepelni a születésnapomat!” – panaszolta zokogva. Max a lelke mélyén örült, hogy Katya a városban maradt, mert már régóta nem volt szabadjegy, de ugyanakkor Katya keserves könnyei és remegő hangja lehangoló volt. “Talán átmehetnénk hozzám – javasolta Vadim -, úgysincs vesztenivalód. Velem nem leszel rosszabbul, mint a lányokkal a kollégiumban, hidd el.
Katya elgondolkodott, és úgy döntött, hogy Maxszel tényleg szórakoztatóbb lenne, és vele nem gondolkodna túl sokat a kudarcokon. Így hát így döntöttek. Amint kiszálltak az állomásról, Katya észrevette, hogy egy fájdalmasan ismerős formájú fehér lepedő hever a padlón. Tudta, hogy még korai lenne örülni, de odasietett a papírdarabhoz, felvette, és ó, micsoda szerencse, ez volt a jegye. Még öt perc volt hátra az órán a vonat indulásáig.
– “Max, te vagy a szerencsehozóm” – mondta Katia, megcsókolta a barátját, és kirohant a peronra. Miután Katya visszatért a városba, ő és Max hivatalosan is egy pár lett. Mindketten ragyogtak a boldogságtól, elárasztotta őket a szerelmük. Csak Krisztina nyafogott, mint mindig, mondván, hogy előbb el kell menniük valahova, mindent meg kell csinálniuk, és a barátja rögtön az egyetem elvégzése után férjhez megy. Ami a sétát illeti, rendben van, de ezt azok mondják, akik nem szeretnek. De akiknek a szíve valóban együtt dobog a másik ember szívével, azok tudják, hogy sétálni is lehet menni a szerelmeddel… az még érdekesebb és szórakoztatóbb.
