Mi lehet erősebb az anya és lánya közötti köteléknél? Számomra mindig is nyilvánvalónak tűnt, hogy semmi. De mostanában elkezdtem kételkedni ebben a feltevésben. Mindezt azért, mert a kamasz lányom jobban kezdett bízni a mostohaapjában, mint bennem. Ez persze nem egyik napról a másikra történt.
Most, visszatekintve, rájöttem, hogy a lányom viselkedésében mutatkozó furcsaságok, amelyeket észrevettem, de nem tulajdonítottam nekik jelentőséget, annak jelei voltak, hogy eltávolodott az anyjától. Talán már akkor is jobban oda kellett volna figyelnem rá. Megbeszéltem aggodalmaimat a második férjemmel. Meglepődött.
“Az, hogy a mostohalányom bízik a mostohaapjában, annak a jele, hogy minden jól megy a családunkban.” – Sok történetet hallottál már a mostohaapák és a mostohagyerekek közötti jó kapcsolatról? Örülnöm kellene, hogy minden ilyen jól megy vele, nem pedig a dobot verni. A barátaim is azt mondják, hogy nincs miért aggódni. Azt mondják, hogy a lányok vonzódnak az apjukhoz.
Ez teljesen normális. És mivel nincs apa, a lány a mostohaapjához vonzódik. Ez nem nagy ügy. Majd felnő még egy kicsit, lány lesz, és akkor nagyobb szüksége lesz az anyjára. Te, mondják, ne próbáld meg erőltetni, hogy te legyél az univerzumának a középpontja. Megértem, hogy így próbálnak támogatni engem. Időpontot kértem egy pszichológushoz.
Ő sem látott semmi különöset a helyzetemben. Azt mondta, hogy a lányommal akarok foglalkozni. Nem sikerült meggyőznöm a pszichológust az ellenkezőjéről. Csak azt tanácsolta, hogy beszélgessek gyakrabban a lányommal, és elemezzem a lányom viselkedését a férjemmel.
Csak így lehetek teljesen tájékozott a lányom életéről, és csak így érthetem meg, hogy milyen lépéseket kell tennem a nevelése érdekében. Nagyon szeretnék hinni abban, hogy minden jobb lesz. Hogy a lányom nem fog végtelenül eltávolodni tőlem. És hamarosan ugyanolyan közel leszünk egymáshoz, mint korábban. Elvégre én vagyok a saját anyja.
