Dima és én rögtön randizni kezdtünk, amint megérkeztem az új munkahelyemre. Dima olyan gyönyörűen gondoskodott rólam, minden nap virágot adott, gyönyörű és érdekes helyekre vitt el. Felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Bemutatott az összes barátjának és rokonának. De még nem siettünk a házassággal, még mindig 22 évesek voltunk, úgyhogy nem volt sietség.
Aztán Dima elkezdett beszélni a gyerekekről, nagyon szeretett volna egy lányt. Én pedig úgy döntöttem, hogy megpróbálok teherbe esni. De telt-múlt az idő, és nem volt gyerek. Két évig próbálkoztunk, de még mindig nem estem teherbe. Bepánikoltam, és elkezdtem járni az összes orvoshoz, elvégezni az összes tesztet. Elkezdtem a népi gyógyászathoz folyamodni. De minden hiába volt.
Ráadásul a tesztjeim jók voltak, minden normális volt, így a kudarcok oka nem volt egyértelmű. Dima pedig csak egy vizsgálatot végzett, és nála is minden normális volt. Ő azonban mindenért engem kezdett hibáztatni, mondván, hogy terméketlen vagyok. Ezután Dima drámaian lehűlt velem szemben. Nem töltött több időt velem. Többet maradt késő estig a munkahelyén, elment a barátaival, és a hobbiját űzte.
Én pedig a lista legvégére kerültem. Egy nap Dima hazajött, és azt mondta, hogy nem tud velem tovább élni. Hogy talált egy nőt, aki lányt tudott szülni. Rájöttem, hogy egyszerűen nem vagyok képes megadni neki azt, amire vágyik. Nem tudtam szülni, ezért el kellett engednem Dimát, még ha ez nagyon fájdalmas is volt. Szó szerint két hét telt el, és Dima felhívott.
(Al/V) Arra kért, hogy adjam oda neki az összes aranyat, amit nekem adott, plusz a gyűrűt, amit a menyasszonyaként viseltem. Nagyon megsértődtem… Legalább a jó kapcsolatunk emlékét megőrizhette volna. Nagyon sajnálom, hogy most más nők fogják viselni az ékszereimet, amelyeket Dima adott nekem.
