Antonnak volt egy lánya. Egy éve volt házas a barátnőjével. A szüleikkel éltek, de saját otthonról álmodtak. A családi tanács úgy döntött, hogy Anton a fővárosba megy dolgozni. Akkoriban nagyon kellett a pénz, mert Olena szülési szabadságon volt. Anton összepakolt és elment a brigáddal. Sok volt a munka, és nagyon fáradt volt.
Annyira fáradt volt, hogy este még a tévét sem tudta nézni. Aztán megszokta, átállította a napirendjét. Amint tudta, felhívta a feleségét, nagyon hiányzott neki és a lánya. Annak ellenére, hogy fiatalabb volt a kollégáinál, nagy tisztelet övezte a munkahelyén. Gondoskodott róla, hogy mindenki időben beérjen a munkahelyére, és szemrehányással nézett azokra, akik korán reggel tértek haza az éjszakai kalandok után.
És kifogásokat találtak: -Majd ha megöregszel, te is a bam bamba fogsz járni. És minket nem kell tanítani, a család szent. Ő némán, elítélően nézett rájuk. De a sorsnak megvannak a maga adottságai, és mindannyiunkat próbára tesz. Az ebédlőben, ahol a munkások dolgoztak, két szakács is volt. Az egyiket Darja Szemenovnának hívták, a segédjét pedig Iljának.
Elia asszisztensként dolgozott, a húszas éveiben járt. Magas volt, karcsú, vörös copfos, nagyon vonzó lány. Vidám lány volt, és a mosolya fénnyel töltötte meg a konyhát. A konyhában mindig meleg és meghitt volt, és mindig finom illata volt. Minden dolgozó szerette Jeliát, és felnéztek rá, de Daria Szemenivna mindenkit figyelmeztetett: – “Ha szórakozol vele, velem kell megküzdened, és ha nős vagy, akkor el kell menned mellettem.
Fizetés nélkül mentek haza. A férfiak mosolyogtak, és meg sem próbálták piszkálni. Viccelődtek, hogy Daryna elkergeti az összes vőlegényt, és szegény lány szűz marad. A viccelődésnek itt vége lett, és mindenki ment a dolgára. Anton először nem nézett a lányra. De a fiatalság és a kíváncsiság felülkerekedett rajta. Anton észre sem vette, ahogy elkezdte nézni Elia, minden tetszett neki benne.
Miközben evett, a szeme sarkából figyelte a lányt. Minél többet nézte, annál jobban tetszett neki. Azon kapta magát, hogy alig várja, hogy az ebédlőbe menjen. Bosszantotta a gondolat, hogy valaki más tetszik neki. Korábban el sem tudta képzelni, hogyan lehetséges egyszerre két nőt szeretni. Most ugyanebben a helyzetben találta magát.
Bűntudata volt, mert szerette a feleségét. Anton szerette a feleségét, eszébe sem jutott megcsalni, Elia pedig kedves lány volt. Nem akart megbántani senkit, de nem tudott nem gondolni rá. Egy nap, amikor hazafelé tartott a kollégiumból, meglátta Eliát a buszmegállóban. Odament hozzá: – “Hogy vagy? Hová mész?” – kérdezte Anton.
– “Ó, ne is kérdezd, jelentkeztem az anyakönyvi hivatalban, összeházasodom Vaszjával. Az utolsó hónapot még itt dolgozom, aztán visszamegyek a lakásomra. Elia elmosolyodott a gyönyörű mosolyával. Ez jó, sok szerencsét neked – mondta Anton. Éppen akkor érkezett meg a busz, Elia felugrott és integetett neki. Anton egyszerre érezte magát bosszúsnak és megkönnyebbültnek.
Még aznap beadta a jelentkezési lapját, és hazament. Nagyon hiányzott neki a családja. Jobb, ha kevesebb pénzt keres, de közel van a családjához. Nehéz a családtól távol és a szerettei nélkül élni. A felesége nagyon boldog volt, mert a lányuk felnő, és a szülőknek ott kell lenniük mellette. Egy gyereknek szüksége van az apjára.
