Apám állt az esőben, és a távolba nézett. A két nőre emlékezett, akit a legjobban szeretett. A lánya kiáltott. A lánya hangja visszahozta Andriy-t a valóságba. Vacsorára hívta őt. Andrij bement a konyhába, és látta, hogy egy vékony férfi ül az asztalnál. Nasztja éppen terített. Bemutatta Igort az apjának. Együtt tanulnak az intézetben…
Ebéd után Ljuba elmondta az apjának, hogy terhes, és hogy hamarosan megtörténik az esküvőjük. Tudta, hogy az apjának nehéz lesz elfogadnia a helyzetet, de nem hagyhatta a sötétben. Miután bocsánatot kért Igortól, elment az apjához. Andrij visszatért az emlékeihez. Szerelmes volt belé. Gyönyörű neve volt. Még mindig nem mert találkozni vele, aztán a lány elköltözött.
Egy idő után megtudta, hogy Vera már nincs velünk. Ez nagy csapás volt Andrij számára. Gyakran meglátogatta a sírját, és virágot vitt neki. Néha meglátott egy nőt, aki Verához jött, megvárta, amíg az elmegy, majd a sírhoz lépett. Egy nap végül szemtől szembe kellett találkozniuk. A férfi rögtön kitalálta. Vera saját húga volt az.
Pontosan úgy nézett ki, mint ő. Andrijnak elakadt a szava. A nőre nézve a férfi rájött, hogy Verát látja benne, ugyanazt a tekintetet, ugyanazokat a szeretett szemeket. Andrij könnyekben tört ki. Nagyezsda leült mellé, átkarolta a vállát, majd behívta a házába, és kedvesen megkínálta egy csésze teával. Egész este úgy szólította őt Verának, hogy észre sem vette.
Aztán térdre ereszkedett, és megkérte a lány kezét. Meglepő módon Nagyezsda beleegyezett. Hamarosan teherbe esett, Andrij pedig nagyon boldog volt. Egy kislány született, akinek pontosan olyan szemei voltak, mint Verának. A szülei Ljubovnak nevezték el. Tizenöt évvel boldog családi életük után Nagyezsda meghalt.
Eltelt néhány év, de a veszteség fájdalma nem enyhült… Hamarosan Ljuba kislányt szült. Andrej megkérte, hogy nevezze el a lányát Verának. Ljuba beleegyezett. Andrij arcán végre megjelent egy mosoly, egy álmodozó mosoly, és a szemében megjelent az élet.