Tóth Gabi valamit szívott a TV2 stúdiójában. Vizsgálatot indított a csatorna, ez lett az eredménye

Meghökkentő pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton a TV2 Sztárban sztár leszek! című adására kapcsoltak. A csatorna sikerműsorának negyedik válogatójának elején egy tehetséges, Angliából hazatért énekesnő produkcióját harangozták be, és bár kiderült, hogy a 25 éves Barta Sára tényleg különleges tehetséggel rendelkezik, sokakat inkább az döbbentett meg, amit a lány színpadra vonulása előtti másodpercekben láthattak, amikor a kamera a mesterek felé fordult. A képsorok tanúbizonysága szerint Tóth Gabi valamiféle füstöt fújt ki a szájából, majd a kezével mintha kivett volna valamit egy henger alakú tárgyból.

Dér Heni először mutatta meg kamerák előtt két hónapos kislányát: tündéri videón a kis Blanka

Kijött az eladó luxusingatlanok új toplistája: Galambos Lajcsi kastélya már nincs rajta

Az internet hamar felbolydult: a nézők közül sokan észrevették a furcsa jelenetet, és többen arra a következtetésre jutottak, hogy Gabi úgynevezett hevítőrudas cigarettát szívhatott. Az eszköz lényege, hogy a bekapcsolt hevítőrúdba egy apró, cigaretta formájú dohányterméket helyeznek, amit néhány percig ugyanúgy szívhat a használója, mint az igazi cigarettát.

A felvételt alaposabban szemügyre véve, valóban látszik, hogy Gabi füstöt fúj ki, de nehéz megállapítani, hogy az miből származik. Ha a netezőknek igazuk van, az énekesnő nagy hibát követett el, hogy a füstöléssel nem várta meg az adásszünetet. A törvény ugyanis kimondja: „Az információs társadalmi szolgáltatás keretében, a sajtóban és más nyomtatott kiadványokban tilos minden olyan, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti kereskedelmi közlemény, amelynek célja, illetve közvetlen vagy közvetett hatása az elektronikus cigaretták és az utántöltő flakonok népszerűsítése”. Vagyis szigorúan tiltott bármiféle médiatermékben bemutatni a dohányzást.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *