Arthur egy gazdag fővárosi családból származott, én pedig egy kisvárosból jöttem, frissen végzett egyetemista voltam. Anyám ellenezte az ilyen egyenlőtlen házasságot, de én, mivel fülig szerelmes voltam, mégis megházasodtam. Aláírtam egy házassági szerződést. Született egy lányom. Ez a család úgy bánt velem, mint egy szegény rokonnal. Még harisnyanadrágra is koldulnom kellett.
Amikor a lányom három éves lett, munkát találtam. A férjem családja nem volt hajlandó óvodába küldeni a kislányt, és azzal a feltétellel hívtak egy dadát, hogy az anyósom lakásában vigyázzon a lányára. Csak hétvégén láthattam a lányomat. Rájöttem, hogy így elveszíthetem a gyermekem szeretetét, de a munkába állás volt az egyetlen esélyem, hogy kitörjek ebből az ördögi körből, és kihozzam a lányomat.
Ha akkoriban beadom a válókeresetet, a lányomat elvették volna tőlem. Egyszerre dolgoztam és tanultam programozni. A weboldal népszerűsítésére összpontosítottam. Egy évvel később átadtam az első weboldalamat egy ügyfélnek. Aztán jöttek a többi megrendelés. Elkezdtem pénzt kapni a munkámért. Napközben az irodámban dolgoztam, munka után pedig megrendelésre készítettem weboldalakat.
Amikor a lányom elkezdte a harmadik osztályt, el akartam menni vele a tengerpartra. Addigra már vettem egy lakást. “Vegyél nekem egy iPhone-t, aztán megyek veled” – mondta a lányom. “Nem mész sehova egyedül” – próbált megállítani a férjem. “Basszátok meg mind… Szakítottunk. A lányomat elvették tőlem a bíróságon. Tizenhat év telt el az esküvőm óta.
Ma már van egy háromszobás lakásom és saját vállalkozásom. Artúr újra férjhez ment. Már nincs szüksége a lányára, és az apja szüleivel él. Az apósék cége csődbe ment, és nem tudják többé kielégíteni a lány szeszélyeit. A lányom kéreti magát, de én idegennek, kereskedőnek látom. Anyám azt mondja, hogy megkeményedtem. Hogy a pénz a lányom helyébe lépett. Talán igaza van.
