Bochkor kitálalt: Fiatal szépség rabolta el a 60 éves rádiós szívét, a rajongók szerint sokkal szebb mint Andi valaha volt

Habár Bochkor Gábor lassan betölti a 60. életévét, a nők továbbra is bomlanak érte. Magánélete lázban tartja a közvéleményt, ám a rádiós nagyon zárkózottan kezeli ezt.

Sok ismert magyarral volt kapcsolata, mint Molnár Anikó, Dobó Kata, Osvárt Andrea gondolni. Utolsó párja Várkonyi Andrea volt, a tévéssel 12 évig éltek együtt, Gábort pedig nagyon megviselte a szakítás, azóta nem beszélt a magánéletéről. Ezért is volt furcsa, amit élő adásban véletlen elárult:

A mestersége intelligencia és annak a színészekre gyakorolt hatása is téma volt a minap a Retro Rádió reggeli műsorában. Telefonon beszélgettek erről Anger Zsolttal, aki szerint már a rajzfilmek sem az igaziak, és a kérdés az volt, hogy látott-e már olyan mesét, amiben az egyik szereplő nem volt annyira jó. A rádiós rögtön rávágta, hogy igen és azt is elárulta melyik.

“Én el is mondom, hogy melyiket, a Pocahontasban a John Smith, az nagyon béna volt” – mondta Bochkor. –

“Bezzeg a Pocahontas, na ő tök szexi volt! Ő az egyetlen rajzfilmfigura, akivel lefeküdnék!”

Gábor egyébként még élő adásban is kapott ajánlatot:

“Drága Bocsi! Szeretnék egy ilyen élménnyel gazdagodni veled egy Bochkor turné alkalmával és esküszöm nem reklamálnék, bármi is történne az üvegkapszula mögött…”

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *