Amikor Pavlo elvitte a feleségét a szülészetre, nem tudta, milyen meglepetés várja. Ma reggel Polina rosszul érezte magát. Húzódott a gyomra, és fájt a háta. A férj nem habozott, és mentőt hívott. Az orvos azt mondta neki, hogy gyorsan készüljön, mert a felesége hamarosan szülni fog. Most Pavlo a szülészet előtt áll, és várja, hogy a felesége felhívja. Már négy órája járkál ide-oda. Lehet, hogy a telefon nem működik, miért hallgat?
Csak este hat órakor hívta végre az asszony. Polinka elkínzott hangon mondta, hogy kétszeres apuka. Pavlo nem értette, miről beszél a felesége. Újra megkérdezte tőle. Végül egyértelmű választ hallott: “Ikreket várunk, egy fiút és egy lányt.
A lány olyan kicsi, két kiló, a fiú pedig háromszáz. A férfi nem tudta, mit kezdjen a kettővel. Azt mondta: ‘Polinka nem tarthatja meg a lányt, vegyük el a fiút. A felesége kikapcsolta a telefont.
Pavlo késő este ért haza. Egyenesen az anyjához ment. Tudta, hogy ő tudja, mit kell tennie. Miért két gyerek? A férjem nem ért egyet. Hogyan lehet megbirkózni velük? Miért beszélt a feleség nyugodtan két gyerekről? Tényleg hazaviszi mindkettőt?
Polinának engedelmeskednie kellene neki, de letette a kagylót. Holnap komolyan fog vele beszélni. Ma beszélni fog az anyjával, és meghallgatja őt. Amikor a szülei házába érkezett, az anyja régi barátja volt látogatóban. Pavlo emlékezett rá és az ikerfiúkra, akik Pavlóval veszekedtek, miközben egymást védték.
Ők már felnőttek, akárcsak ő. Amikor leültek az asztalhoz, gratuláltak az újdonsült apának. Elmondta nekik, hogy ikrek, majd az anyja elkezdte csókolgatni, és azt mondta, hogy milyen nagy öröm. Egy barátnője, Nádija néni megtörölte a szemét, amelyből csordult a könny.
Amikor vége lett a gratulációknak, mindenki megnyugodott. Pavlo Nádija nénihez fordult: – Hogy vannak a fiúk? Gondolom, mindketten megnősültek? Anya megfeszült, a nagynéném pedig könnyekben tört ki. Kiderült, hogy nem élnek.
Tíz évvel ezelőtt belefulladtak a folyóba. Az egyikük vízbe fulladt, a másik megmenekült. Együtt kerültek a mélybe. Azóta elváltam a férjemtől. Többé nem hibáztathatjuk egymást a halálukért. Úgysem lehet őket visszahozni. De nem tudtak többé együtt élni. Most sok szabadideje van, hazajön a munkából, és nincs otthon semmi dolga.
Ezért meglátogattam a barátomat. Régebben bébiszitterként dolgozott, de azok a gyerekek már felnőttek. Pavlo hazament anélkül, hogy elmondta volna, miért jött. Másnap a szülészet ablaka alatt bocsánatot kért Polinkától. “Tegnap valami hülyeséget mondtam. Persze, mindkettő a miénk, és ő már szereti őket. Egy nappal később a kórházban egy nagy család fogadott minket. Pavlo meghívta Nádija nénit és engem.
Megkérte őket, hogy segítsenek Polinkának felnevelni a gyerekeket. Ő sokáig dolgozik a munkahelyén, és neki segítségre van szüksége. Nádija néni beleegyezett, és azonnal felvidult. Tizenöt évvel később, Roma és Natasa születésnapján Pavel Petrovics ránézett a gyerekeire, és büszke volt rájuk. Milyen okosak voltak. Nadija néni az edényeket tette az asztalra, Natasa pedig segített neki. Anya sokáig maradna a fodrásznál: szépen jönne haza. Nadezsda néni a házukban maradt. Ő az első asszisztensük!
