– “Ó, Klava Baba, meddig tudod ezt húzni? Holnap ellenőrzés lesz a boltban, és miattad kevés a pénz a kasszában! Mondtam, hogy mindent időben adj vissza.” – Gal, sajnálom… de most nincs egy fillérem sem. Megkaptad a nyugdíjadat, azonnal be kellett vinned a pénzt a boltba. Azt mondtad, hogy két hete kellett volna visszahoznod!”
– Ne kiabálj így, drágám… igaz, nincs nálam a pénz. – Akkor menj és keresd meg, estig adok neked időt. Baba Kláva kiment a boltból, és könnyek gördültek végig az arcán.
Nem tudott továbbmenni, a könnyei miatt nem látta az utat. Ekkor egy furcsa autó hajtott fel, olyan, amilyet még soha nem látott a faluban. Egy energikus bácsi szállt ki a kocsiból, és belépett a boltba. “Galja néni, én vagyok az, megismersz?”
“Ó, Aljosa, olyan gáláns lettél, olyan városias. Olyan öregnek látszol. – Igen, Galja néni, eljöttem a szülőfalumba, hogy egy ideig maradjak. – Jó, hogy nem felejted el a szülőföldedet, gyere vissza gyakrabban. -Megpróbálom. Adj egy doboz csokoládét, a legjobbat, a legdrágábbat.
Még jobb, ha egyszerre öt dobozzal, sok embert kell meglátogatnom. Egy vidám férfi jött ki a boltból egy nagy szatyorral, és észrevette a síró Kláva nagymamát.- Mi bajod van? Galka megsértett téged? – Nem, épp ellenkezőleg, ő segített nekem, és én cserben hagytam. Mit ettél, ittál, vagy mit?
– Miről beszélsz, kedvesem? Vettem ételt, de a nyugdíjam a nagyapám gyógykezelésére fordítom. A gyógyszerek manapság olyan drágák… Aljosa visszatért a boltba, és megnézte a jegyzetfüzetében, mit vett Klava nagymama.
Valóban csak élelmiszer volt: cukor, liszt, kenyér, kolbász. Aljosa mindent kifizetett a nagymamájának, és vett neki egy zacskó élelmiszert. “Gyógyuljon meg hamarosan a nagyapád.” “Köszönöm, drágám… Nem is tudom, mit mondjak. Kevés olyan ember van, mint te.
