Zosia kevéssé emlékszik gyermekkorára – több emléke van tudatosabb korából, amikor már iskolába járt. De az egyetlen dolog, amire jól emlékszik, hogy az apja egyáltalán nem szerette őt, és gyakran kapott tőle verést.Még ha nem is az ő hibája volt, akkor is Zosia kapta a büntetést, nem pedig a kishúga, aki sokkal rosszabb volt.
A lány családja egészen átlagos volt – nem voltak gazdagok, de nem is szenvedtek szegénységben: volt saját lakásuk és egy régi autójuk. És Zosiának volt egy kishúga, Kasia, akit a szülei jobban szerettek, és ezt nem is titkolták.
Kasia mindig nagyobb ajándékokat, jobb ruhákat kapott, és soha nem büntették meg rossz viselkedésért. Épp ellenkezőleg, Zosia volt az, akit megbüntettek – amiért nem vigyázott a húgára. Az idősebb lány soha nem értette a szülei ilyen hozzáállását.
Az apja gyakran piszkálta, kiabált vele, és a legapróbb kihágásokért is megbüntette – ha túl későn jött haza az iskolából, ha nem vett kenyeret, ha ötöst kapott egy dolgozatból, és sok más apróságért.Zosia bátran tűrte mindezt, csak néha sírt.
Csak azt nem értette, hogy édesanyja, aki mindezt csendben végignézte, miért nem állt ki mellette. Így alakult ki a gyermekben a harag, amely egészen felnőttkoráig elkísérte. Zosia végül befejezte az iskolát, és egy másik városban, sok kilométerre az otthonától egyetemre ment.A lehető legtávolabb akart kerülni a szüleitől, és évente csak néhányszor látta őket.
És a szüleit sem zavarta túlzottan, hogy a nagyobbik lányuk nem volt otthon – talán még jobban is jártak. Most minden figyelmüket és szeretetüket akadálytalanul Kasiára összpontosíthatták, és így éltek. Zosia kezdte megszeretni az önálló életet. Senki sem irányította, senki sem kiabált vele, és senki sem provokálta vitára.
Az egyetemen ismerkedett meg későbbi férjével, Antekkel. A szüleinek nem beszélt róla azonnal – csak akkor, amikor a férfi megkérte a kezét.A lány ezután elment a szüleihez, hogy tájékoztassa őket az eljegyzésről, és közben megbeszéljék az esküvő részleteit – remélte, hogy a szülei segítenek neki.
Tévedett – az édesanyja még egy kicsit örült is az esküvő hírének, de az édesapja dühös lett, amikor Zosia pénzt kért – Azt hiszed, mi dolgozunk annyit, hogy megszervezzük a bulikat?
– De valahogy találtál pénzt egy autóra Kaśkának? Tudom, hogy a nagyanyám hagyott egy örökséget, és annak egy része engem illet
– Nem érdemelsz semmit, érted? Nem akartam kimondani, de elegem van a nyafogásodból. Csak problémákat okoztál. Tudod miért? Mert egy szemétláda vagy.Igen, nem hallottad félre.
Nem vagyok az apád, és csak azért fogadtalak be, mert szerettem az anyádat. Zosia nem tudta, mit válaszoljon erre – úgy gondolta, hogy az apja egyszerűen csak nem szereti őt nagyon, de hogy nem az igazi rokona, arra nem gondolt.
Csakhogy ez mentség arra a kegyetlenségre, amit vele szemben tanúsított? Nem kérte, hogy az apja legyen – ezt az anyja döntötte el, aki abban a pillanatban állt és sírt. Még most sem próbált segíteni a lányának – a férjét választotta.
Zosiának nem volt más választása, mint felállni és elmenni, de előtte még a szüleihez fordult: – Mindig éreztem, hogy kevésbé szeretnek, mint Kaśka, de azt soha nem gondoltam, hogy ennyire gyűlölnek. Nem én kértem, hogy megszülessek. Szülőként jöttem hozzád, és árvaként távozom.
Ne félj – nem foglak többé zavarni.” A lány sírva hagyta el a házat.Soha többé nem ment oda vissza, még akkor sem, amikor az anyja megkérte rá. Túl sokáig tűrte ezt a bánásmódot. Most megszabadult attól a tehertől, hogy nem szeretett lánya volt.
