A férjemmel békésen váltunk el. Igaz, ez nem közös döntés volt. A válás kezdeményezője ő volt. Valószínűleg úgy döntött, hogy még elég fiatal ahhoz, hogy egész életét házasságban töltse. Így aztán negyvenéves korunk körül elváltunk.
A válás után alig beszéltünk, bár a férjem fenntartott némi kapcsolatot a gyerekekkel. És lám, nemrég annyi év hallgatás után felhívott. Nem is értettem azonnal, hogy ki az. Hiszen a volt férj majdnem hetvenéves volt, sokat változott az évek során – Szia, rég nem láttuk egymást! Na, mondd csak, hogy vagy?
– Kezdte rögtön – Hát, nem rossz hírek! Nagyon megleptél. Minden rendben, mint mindig. És mi késztetett a hívásra? – Meglepődve kérdeztem – gondoltam csak, nem vagyunk mi idegenek egymásnak?
Miért nem tudunk néha beszélgetni, megkérdezni, hogy mennek a dolgok. Fontos nekem, hogy tudjam, jól vagy. Elvégre az életem nagy részét veled töltöttem – magyarázta. Számomra ez furcsa volt. Jó, rendben, ha néhány hónapja nem beszéltünk. De nem harminc évig! Néhány nappal a beszélgetésünk után azon tűnődtem, mit akar tőlem.
Körülbelül egy héttel a hívása után telefonon beszéltem a lányommal. Amikor elmondtam, hogy az apja felhívott, váratlanul valami érdekeset hallottam: – Egyébként, anya, el akartam mondani neked. Mostanában minden alkalommal, amikor apámmal beszélek, rólad kérdezősködik. Ez még soha nem volt így – vallotta be a lányom – És pontosan mit kérdez?
– Azt kérdeztem – Hát, hogy élsz, találtál-e új férjet. Nyugdíjba vonultál. És így tovább – válaszolta a lányom. Ezután még többet tűnődtem a volt férjemen, aki olyan hirtelen tűnt fel a láthatáron. Amikor másodszor is felhívott, azonnal elhatároztam, hogy tisztázom a dolgokat – Michael, légy őszinte. Mit akarsz tőlem? – Kérdeztem rögtön.
A volt férjem kerülni kezdte a választ, azzal magyarázva, hogy ő csak őszintén szeretné felvenni a kapcsolatot. Emlékeztettem, hogy harminc év telt el a válásunk óta, és ez nem igazán helyénvaló – Soha nem késő! Nem követelek tőled semmit, csak néha beszélgethetünk. Hát, aztán majd meglátjuk – kezdett el töprengeni, és akkor végre megértettem, mire gondol. Hát persze! A volt férj majdnem hetvenéves volt, öreg és már senki számára sem használható.
Miért ne emlékeznék vissza a volt feleségre? A gyerekek elmondták neki, hogy nem találtam új férjet, és egyedül élek. Ő pedig valószínűleg érzi a női figyelem hiányát idős korában. És az olyan egyszerű dolgokat, mint a főzés, a takarítás és a mosás, senki sem fogja megcsinálni helyette. Micsoda ravasz ember! – Tudod, én most nyugdíjasként jól élek.
És nincs szükségem a múlt embereire, még a gyermekeim apjaira sem. Úgyhogy éljétek békésen az életeteket – mondtam. A volt férjem meg sem próbált vitatkozni. Úgy látszik, tényleg megfejtettem a titkos tervét. Persze, talán finomabbnak kellett volna lennem. De másrészt az ilyen helyzetekben jobb, ha rögtön megmutatod az álláspontodat.
