Az anyósom szó szerint utált engem. Mindenben hibát talált, amit tettem. A férjemmel a háromszobás házunkban laktunk, az anyósom pedig az egyszobás lakásában.
A férjemnek is volt egy egyszobás lakása, de azt bérbe adtuk, és a pénzt félretettük későbbre, hogy könnyebben túléljük a közelgő rendeletet. A férjemen kívül az anyósomnak is volt egy lánya.
Ő volt az, aki folyamatosan példát mutatott nekem, mondván, hogy a lányom egyetemi diplomát szerez, előbb karriert épít, és csak utána gondolkodik a családalapításon. Valamiért az anyósom meg volt győződve arról, hogy én voltam az, aki elsiette a dolgot.
Nos, nem igazán koncentráltam erre a problémára. Egy szép napon váratlanul értesültem a hírről: a sógornőm férjhez megy, és nem is akárhogyan, hanem házasságon kívül! Akkoriban én is terhes voltam, de a sógornőm hasa sokkal nagyobb és feltűnőbb volt.
A leendő fiatal szülők először anyósomnál kezdtek lakni, de hamarosan kényelmetlenül érezték magukat (persze 3 felnőtt nem érezheti magát kényelmetlenül egy egyszobás lakásban), és anyósom javasolta, hogy a férjem lakását adják át ideiglenesen a sógornőmnek. A férjem azt mondta az anyjának, hogy előbb velem fog konzultálni.
Nos, én nem bántam, megértettem a helyzetet, és beleegyeztem. Szóval, ezek után anyósom szinte a karjaiban hordoz engem! És mindezt azért, mert attól fél, hogy ha mindet kilakoltatom a házamból, akkor a menyem családjának nem lesz hol laknia.
