Körülbelül három évvel ezelőtt a férjem magamra hagyott egy másfél éves gyermekkel. Ha azt mondanám, hogy azok nehéz idők voltak, az még enyhe kifejezés lenne. A lányommal egy bérelt lakásban éltünk. Nem volt munkám, mert nem volt kire hagynom a lányomat, és még túl kicsi volt ahhoz, hogy óvodába járjon.
A férjem semmilyen módon nem vett részt az életében. Egy nap megkértem egy barátomat, hogy vigyázzon a lányomra, amíg én elmentem a boltba élelmiszert venni. Visszajöttem, és láttam, hogy a nagymamám egy szatyorral áll az átkelőnél, és senki sem engedte át. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, és együtt mentünk át az úton.
Megállt, és az összes kívánság, ami az ukrán nyelvben létezik, rám esett. Aztán elgondolkodva megkérdezte, miért olyan szomorú a tekintetem, de választ meg sem várva meghívott magához teázni. A barátom ekkor küldött egy sms-t, hogy a lánya alszik, ő pedig a számítógépen dolgozik, ezért úgy döntöttem, hogy változatosabbá teszem a napomat.
Beleegyeztem, hogy meglátogatom a nagymamámat. Egy csésze tea mellett mindent elmondtam neki, mintha csak arra vártam volna, hogy valaki megkérjen, hogy beszéljek. Ő elgondolkodott, és azt mondta: “A menyemnek, Maruszjának van egy magánóvodája. Hadd kérdezzem meg őt rólad, talán van néhány szabad helye.
Gondolkodás nélkül beleegyeztem. A következő pillanatban a nagymamám hívta a menyemet. Beszélgettek, és a nagymamám megadta neki a számomat, és azt mondta neki, hogy vigyázzon rám, amilyen gyorsan csak lehet. A nagymamámmal még egy órát beszélgettünk, majd visszamentem a lakásomra. Alighogy hazaértem, kaptam egy telefonhívást. Marusya volt az.
Megkért, hogy hétfőn jöjjek el az óvodájába, hogy személyesen megbeszéljünk néhány dolgot. Így hát találkoztunk. Marusya nagyon pozitív és társaságkedvelő lánynak bizonyult. Már ismerte a történetemet. Megkérdezett a végzettségemről, és megígérte, hogy visszahív.
Még aznap este felhívott, és közölte, hogy szeretne a csapatában tudni, és hozzátette, hogy a lányomnak is keres egy óvodát, hogy ne hagyjam egyedül otthon. Már 2,5 éve dolgozom pedagógusként. A munkám öröm számomra, mert szeretem a gyerekeket és könnyen megtalálom a hozzájuk vezető utat. Mérhetetlenül hálás vagyok Maruszjának és persze a nagymamámnak, aki, mint egy jótündér, a megjelenésével megváltoztatta az életemet.
Most minden héten meglátogatom a nagymamámat a lányommal. Olyan lett nekem, mintha családtag lenne, a lányom pedig a saját nagymamájának tekinti. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen véletlen tett és egy ilyen véletlen találkozás ilyen visszavonhatatlanul megváltoztatja az életemet.
