Bibliai üzenet – Ne a problémáidra nézz, hanem Istenre!

Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor lehangoltan ébred, és semmi lelkesedést nem érez magában az előtte álló napot illetően.

Azonban csak azért, mert így érezzük magunkat, még nem kell behódolnunk az érzelmeinknek, és nem kell hagynunk, hogy lehúzzanak. Lerázhatjuk ezeket az érzéseket, és hitben tovább léphetünk, Isten erejére támaszkodva.

Dávid a nagyszerű példa arra, hogy hogyan szabadulhatunk meg a negatív érzésektől. Neki is sokszor kellett megküzdenie a lehangoltsággal, pedig ő Izrael királya volt. Mindene megvolt: hatalom, pozíció, gazdagság. De még ő is elcsüggedt, elbátortalanodott. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy minden embernek meg kell küzdenie a negatív érzésekkel, bármilyen is a sorsa. Tehát ne gondold, hogy egyedül vagy, amikor így érzel. Fordulj Istenhez, és ragadd meg a Benne levő reménységet. Ne gondold: „Ha több pénzem lenne, ha jobb állásom lenne, ha más lenne a házastársam, akkor biztosan jobban érezném magam”. Bizony minden embernek megvan a kísértése, hogy beadja a derekát és aszerint éljen, amit az érzelmei diktálnak.

 

Nagyon tetszik, amit Dávid tett ilyen helyzetekben. Bátorította magát, a saját lelkéhez beszélt: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” (Zsoltárok 42:6). Mai nyelven ezt mondta: „Dávid, miért vagy olyan szomorú? Ne a problémáidra nézz, hanem Istenre!” Hiszem, hogy a valódi öröm csak Istenben található meg, amikor nem a körülményeinkre nézünk, hanem Őrá és az Ő Igéjére.

Ha kesergünk, azzal nem oldjuk meg a problémákat, viszont még rosszabbá tesszük a helyzetünket. Még nagyobb nyomást helyezünk magunkra, és még nyomorultabbá válunk. A legjobb, ha ezt mondjuk: „Istenem, átadom neked ezt a helyzetet. Nem hagyom, hogy elrabolja az örömömet. Tudom, hogy Te ura vagy a helyzetnek. Tudom, hogy a megfelelő időben elhozod a változást, és a Te dicsőségedre és az én javamra munkálod az egészet. Tudom, hogy a Te hatalmad nagyobb bármilyen más hatalomnál. Ez egy jó nap lesz, mert Te rendelted el számomra”.

Joel Osteen

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *