Vera nagyon boldog volt, mert nemrég kapott ajándékba egy kétszobás lakást. Az apja vette neki. Az apja nagyon gazdag volt, de nem szokta elkényeztetni Verát.
Ezért nőtt fel független és intelligens emberré, nem pedig gazdag fifának, mint a legtöbb gazdag ember. Apám nem akarta ingyen adni a lakást. Érettségi ajándékként adta neki. Verának volt egy vőlegénye, Oleg, akit már bemutatott a szüleinek, és nagyon megkedvelték. De ő csak húzta az időt, hogy ne kelljen bemutatnia őt az övéinek.
Vera már ideges volt emiatt, és ragaszkodott hozzá, hogy találkozzon vele: – Csak az anyám szeszélyes. Mindenkinek szereti megmondani, hogy mit csináljon. Apa mindig csak játszott, és mindenbe beleegyezett.
Nem bírtam tovább, és béreltem neked egy lakást, hogy külön éljetek. De még akkor is ő akarta megmondani, hogy mit csináljak. Nem hagytam neki. Nem tudom, hogyan fogadná ezt az ismeretséget. De azért meghívta őket Vera lakásába.
Bejöttek, megismerkedtek, és tíz percen belül Oleg édesanyja felajánlotta Verának, hogy költözzön be a lánya egyszobás lakásába, ő pedig beköltözik ebbe a kétszobás lakásba, mert neki gyerekei vannak, és az egyszobás lakásban már szűkös volt.
Vera nagyon meglepődött, és azt sem tudta, mit mondjon. A fia azonban megjegyzést tett erre a kijelentésre. Vera apja pedig elég durván közölte, hogy ő vette meg a lakást és adta a lányának.
A lakást pedig odaadhatja a lányának, ha annyira aggódik érte. Ez Vera háza, és csak ő dönthet.” “Én, mint az apja, adhatok neki tanácsot, ha kéri, de nem dönthetek helyette. Azonnal a helyére tette ezt a szemtelen nőt, aki egész este ott ült boldogtalanul, miközben apa és fia nagyon összebarátkoztak Vera apjával.
Sok közös volt bennük. És elegük is volt ezekből a megjegyzésekből és általában ennek a nőnek a jelleméből. Az este jól telt, Vera menyasszony lett, és nagyon hamar mindenki az esküvőre készült.
